Vasárnap tartott a Harag György Társulat Brighella Bábtagozata a BábLeszFeszt családi bábszínházi napot az Iparosotthonban.
Az Északi Színház előtt gyűltek vasárnap délelőtt gyerekek és szüleik, hogy a Vaga Banda gólyalábasainak vezetésével átvonuljanak a BábLeszFeszt hellyszínére, az Iparosotthonba.
Ott pedig rengeteg izgalmas előadás és megmérettetés várta a gyerekeket. Először a Vaga Banda hórihorgasai tartottak előadást az Iparosotthon udvarán, amiben volt gólyaidomtás, foci és vonatozás is, majd az Egerből érkező Harlekin Bábszínház produkcióját nevette végig a közönség. A borongós-esős idő miatt A kismalac és a farkasok előadás helyszíne a bábszínházi terem volt, amely zsúfoltságig telt gyerekekkel és kísérőikkel. A bábelőadásoknál maradva: kora délután a szervező Brighella Bábtagozat lépett színpadra a Tótágas avagy bolond mesék című bábelőadással.
Az idei BábLeszFeszt a népmese jegyében telt, ennek apropóján pedig Benedek Elek emlékkiállítást is láthattak a résztvevők, illetve egy könyvbemutató keretében megismerhették a nagy mesélő egyenes és oldalági leszármazottainak írói-szerkesztői munkáját is. Sőt, Bardócz Orsolya és Benedek Huszár Botond később színpadra is léptek, műsorukban pedig Benedek Elek írásaiból és verseiből is idéztek megzenésített formában.
Az Iparosotthon emeleti termei is élettel teltek meg a nap folyamán, ahol elsősorban a lovagkort megidéző vásári ügyességi játékok várták a gyerekeket. Volt célbadobás, katapultozás és még számos próba, ami esetenként igen próbára tette a kicsik ügyességét. A Máltai Szeretetszolgálat szatmárnémeti önkéntesei is tartottak foglalkozást a gyerekeknek, a Partiumi Falugazdász Hálózat pedig friss és ízletes szőlőt, szilvát biztosított harapnivalóként.
A napot Kovács Zsolt kvízmester bábos kvíze zárta: a bábtagozat színészei aktívan ki is vették a részüket a feladványokból, hiszen Brighellás bábelőadásokat idéztek fel, illetve rajzfilmhősöket kellett felismerni egyebek mellett a jellemzésük alapján.
Azok a gyerekek pedig, akik a nap folyamán rajzoltak díjat is kaptak. A legjobb bábszínházi tematikájú rajzokat ajándékcsomaggal jutalmazták a bábtagozat tagjai.
A rendezvény a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal és a G. M. Zamfiresu Kulturális Központ támogatásával jött létre. Az esemény partnerei a Máltai Szeretetszolgálat Szatmárnémeti, a Szatmári Egyházmegyei Caritas, a Partiumi Falugazdász Hálózat, a Barta Ati kft. és a Garden Design kft. volt.
Válogatás az archívumból
A kisvárdai fesztiválon a Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház bemutatta Piaf-Marche című produkcióját Mezei Kinga rendezésében.
A Budapest Bábszínház az Orlai Produkcióval koprodukcióban mutatja be Krusovszky Dénes regényéből készült Akik már nem leszünk sosem című darabját november 8-án Barna Zsombor előadásában a Kemény Henrik Teremben.
Az Art-Színtér örömmel jelenti be, hogy az év elején hatalmas sikerrel lezajlott Oltári srácok turné nem a végső búcsút, hanem egy új kezdetet jelentett.
A József Attila Színház örömmel jelenti be, hogy Bálint Ádám csatlakozik a „Shrek, a Musical” csapatához. A történethez egy igazi kulisszatitok is hozzátartozik
Keszég László rendezésében, Máhr Ágival és Prohászka Fannival a főszerepben mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház Martin Mcdonagh kortárs színművét. A Leenane szépe látható a Játékszínben.
A gyergyószentmiklósi ünnepi bemutató után Sepsiszentgyörgyön is bemutatják a Figura Stúdió Színház fennállásának negyvenedik évfordulója alkalmából készült Rinocéroszok című koprodukciót.