Theater Online
Határon Túli Színházak
Instagram
  • Nyitólap
  • Programok
  • Színházak
  • Bemutatók
  • Személyek
  • Hírek
  • Írások
  • Kisvárdai Fesztivál
  • TESzT

Hírek

Méltó emlékezés Harag György centenáriumára a Csongor és Tündével

2025. június 7.
Kolozsváron vendégszerepelt a Harag György Társulat szerdán, amikor a Harag György Centenáriumi Emlékhét rendezvénysorozat alkalmával épp a társulatalapító születésének 100 évfordulóján játszották a Csongor és Tünde című előadást Sardar Tagirovsky rendezésében.
Vörösmarty Mihály klasszikusát a társulat már közel egy éve nem játszotta, de a produkció felújítása - a szervezők meghívása nyomán - mégis magától értetődő volt, hiszen a darabválasztás szimbolikusan is illeszkedett a Harag György Centenáriumi Emlékhét programjába. A szatmári társulat alapítója, igazgatója és főrendezője maga is színpadra vitte ugyanis a Csongor és Tündét, Kolozsváron, művészi kiteljesedésének helyszínén, rendezésére pedig máig sokan emlékeznek.

Sokan voltak kíváncsiak a szatmári produkcióra is a Kincses város magyar színházában: telt ház előtt játszott a társulat, a négyórás, három felvonásos előadást pedig a közönség hosszas tapssal jutalmazta.

Ezt követően a színház büféjében koccintottak az emlékhét meghívottai és szervezői, illetve közösen fogyasztották el a mester “születésnapi tortáját” is, amelyet Harag Ilona, Harag György özvegye vágott fel.

“Harag György kolozsvári Csongor és Tündéje a kommunizmus idején leginkább elvándorolni készülő fiatalok nem túl sok reménnyel kecsegtető helyzetéről, illetve a kommunizmus levitézlett szereplőinek sorsáról szólt. Most pedig egy egészen más előadást láttunk, amiről sokat lehet majd beszélni. Néha shakespeare-i dimenziókba emelkedett, de itt csak egy-két erényét próbálnám kiemelni: nagyon rég nem láttam olyan Csongor és Tünde előadást, melynek minden mondatát értettem, aminek a költészete ilyen jól működött. Egy nagyon nagy erőpróbát, egy nagyon jó együttes munkát is láttam. (...) Fél éven belül ez a Harag György Társulat második vendégszereplése Kolozsváron, a nagy sikerű Raszputyin után. Mindkettő nagyszabású előadás volt, és azt hiszem ezzel kezdetét veheti egy gyakoribb előadáscsere a két színház között” - fogalmazott Tompa Gábor, a kolozsvári színház igazgató-főrendezője.

“Méltó ünneplés volt, alapító mesterünk tiszteletére. Köszönöm a szervezőknek és a Harag-tanítvány Tompa Gábornak, hogy éppen ezen a napon léphettünk fel a Csongor és Tündével - abban a színházban, ahol alapítónk pályája kiteljesedett és ahol utoljára éppen Csongor és Tündét rendezett, 1984-ben. Egyetlen színházi estében egyesült szimbolikusan alfa és omega, kezdet és vég. A két legfontosabb társulat Harag György életében: Szatmár és Kolozsvár. A rendezői, igazgatói (sőt, pedagógusi) pályakezdése társulataként - Kulcsár Edit megfogalmazását idézve: mi “Harag György örök fiatalságát” hordozzuk, és ezt hoztuk el magunkkal a közös ünnepre” - mondta Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat igazgatója.

Válogatás az archívumból

  • Egy Igenért vagy egy Nemért
    Egy Igenért vagy egy Nemért
    Egy Igenért vagy egy Nemért
    Egy Igenért vagy egy Nemért
    A kolozsvári Állami Magyar Színházban bemutatták Nathalie Sarraute: Egy Igenért vagy egy Nemért című darabot Patrick Lemauff rendezésében.
    2006. szeptember 30.
    Kolozsvári színház
A Theater Online címlapjáról ajánljuk
  • A Színikritikus díjak várományosai – 2025

    A Színházi Kritikusok Céhe idén 46. alkalommal szeptember 15-én az Eötvös 10-ben.adja át a Színikritikusok díját, amellyel a 2024/2025-ös évad kiemelkedő színházi teljesítményeit ismeri el.
  • Centrál Színház

    Kettős szereposztással jön szeptember 13-ától A testőr a Centrál Színházba

    Ujj Mészáros Károly rendezésében szeptember 13-án lesz Molnár Ferenc A testőr című komédiájának bemutatója a budapesti Centrál Színházban. Balsai Móni és Ágoston Katalin felváltva játszák majd a Színésznő szerepét.
    Tamás Dorka
  • Örkény Színház

    Örkény István Színház – 2025/2026-os évad

    „Éljen a kérdőjel, vesszen a pont!” – ezzel az örkényi mottóval indul az Örkény új évada. A 2025/2026-os évadban hat premiert tervez az Örkény István Színház, amelyek közül öt új, kortárs magyar mű.
  • Temesvári Csiky Gergely Színház

    A játék öröme a színpadon folytatódik. Hajrá, Csiky!

    A közös játék, az évad előtti feltöltődés és a baráti találkozások ünnepe volt a lezárult három napos színJÁTÉKOK 2025 amatőr torna, amelyet immár nyolcadik alkalommal szervezett meg Temesváron a ProTeszt Egyesület és a Csiky Gergely Állami Magyar Színház.
  • Sylphes - Aerial Ballet

    A Sétáló Utcaszínházak nemzetközi kínálatában szerepel többek között az Always Drinking Marching Band egy európai utcai zenekar és performansz csoport, a spanyol Troula Theater Hexagonum és a Explorer/Flower Power előadása is.
  • Centrál Színház

    A Centrál Színház két Molnár darabot visz nyárra a Szigliget Várudvarba

    A budapesti Centrál Színház Molnár Ferenc a Játék a kastélyban és A testőr című darabját mutatja be augusztus 5 és 20. között a Szigliget Várudvarban.
    Tamás Dorka
Az oldal megjelenését támogatja:Nemzeti Kulturális Alap
© 2025. - THEATER Online - theater.hu