Theater Online
Határon Túli Színházak
Instagram
  • Nyitólap
  • Programok
  • Színházak
  • Bemutatók
  • Személyek
  • Hírek
  • Írások
  • Kisvárdai Fesztivál
  • TESzT

Hírek

Tíz új bemutató és Aréna-buli az Örkény Színház huszadik évadában.

2024. szeptember 8.
„Egy – egy színházi korszak vitalitását jól mutatja, hogy hány kortárs szöveg van a színpadon. E tekintetben az Örkény Színház élen jár a 2024-2025 évadban, hiszen a tervezett tíz premierből hét kortárs, öt ősbemutató, három pedig kétségtelenül klasszikus szöveg”.

Az első bemutatók próbafolyamatai augusztus közepén kezdődtek. Október 3-án mutatják be a Stúdióban a Romantika című előadást, amelyet Kiss-VéghEmőke írt és rendez. A társulatnak szánt szöveg tabudöntő és bátor stílusban vizsgálja jelenünk lelki kilátásait. Az első nagyszínpadi bemutató október 4-én Bertolt Brecht Galilei élete című drámája. Rendezője, Polgár Csaba az olvasópróbán elmondta: „A szöveg nem emel márványszobrot se Galileinek, se valamelyik szereplőjének, hanem élesen és mély emberismerettel vizsgálja azokat a helyzeteket, amikor a gerinc egyenes, vagy picit elferdül”. 

Az évad A nyúl füle című bemutatóval folytatódik. A decemberi zenés premiert Fábián Péter írja és rendezi, a zeneszerző Dargay Marcell, a dalszövegeket pedig Parti Nagy Lajos írta. Az előadással Örkény Színház társulata arra vállalkozik, hogy egy zenés „fabularevü” keretében gondolja újra az aesopusi állatmeséket

Januárban Michael Haneke Szerelem című filmjének adaptációja kerül színpadra, Ördög Tamás rendezésében, Pogány Judit és Gálffi László főszereplésével. Az évad nagyszínpadi bemutatóinak sorát Bodó Viktor Füst Milán-rendezése, a Boldogtalanok zárja.

A stúdióban Puskin Anyeginjének feldolgozását rendezi Dohy Balázs, bemutató decemberben. Márciusban Tompa Andrea Sokszor nem halunk meg című regényéből készült adaptációját rendezi Gáspár Ildikó, az előadást később a koprodukciós partner, a jénai Theaterhaus színpadán is játsszák. Az évad végén két előbemutatót tart a színház: a Kassay Margit vészkorszakbeli visszaemlékezéséből készült Ostromdesszt Kókai Tünde előadásában és Bíró Kriszta rendezésében; illetve Gálffi László estjét, amelyben a huszadik század második fele magyar színházának egyik ikonjára, Darvas Ivánra emlékezik. 

Születésnap
Az új előadások mellett a társulat fennállásának huszadik évfordulója alkalmából szervezett születésnapi bulira is sor kerül. Ennek részleteit a szeptember 7-ei évadnyitó napon, az ÖrkényKerten fedték fel: „Az Örkény Színház ebben az évadban ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját. A két évtized alatt tartottunk több, mint száz bemutatót, fogadtunk kétmillió nézőt, nyertünk száz szakmai és fesztivál- díjat, és szerencsére meg is buktunk párszor. Abból tanultunk a legtöbbet. 2025. május 23-án eddigi legnagyobb találkozásunkra készülünk közönségünkkel: tizenegyezred-magunkkal születésnapi bulit tartunk a Papp László Budapest Sportarénában! Az egész estés esemény koncert, buli, költészet, rock, jazz, klasszikus zene és népdal, film és színház, emlékezés és jövőbe pillantás – ahol az Örkény teljes társulata színpadra lép - és csak egyszer látható, nincs ismétlés, legfeljebb talán húsz év múlva”. Az Aréna-bulira a jegyek már kaphatók személyesen, a színház jegypénztárában, illetve az eventim.hu oldalon (link: https://www.eventim.hu/hu/jegyek/oerkeny-20-arena-budapest-papp-laszlo-sportarena-647882/event.html). A születésnapi eseményről bővebben a www.orkeny20.hu oldalon olvashatnak az érdeklődők.

Szintén az ÖrkényKerten vehetik kézbe a nézők első alkalommal a színház évados füzetét. A bevett terjedelmet többszörösen meghaladó kiadvány személyes hangvételű olvasnivalót kínál: a szerkesztők ezúttal arra kérték a színészeket, hogy képaláírásaikkal emlékezzenek vissza az elmúlt két évtized százhúsz bemutatójára. 

Személyi változások, szerepátvételek
Mint ismeretes, 2025. március 1-étől Gáspár Máté vezeti az Örkényt, Polgár Csabával együtt, aki művészeti vezetőként segíti majd munkáját. Az átmeneti időszakban, szeptember 1-étől kezdődően, Gáspár Máté stratégiai igazgatóként csatlakozik a színházhoz. Az új évadban visszatér a színpadra Gálffi László: az Isten és a Jelenetek a bábuk életéből című előadásokban lép színpadra. A társulat új tagja Szaplonczay Mária, akit az Örkény közönsége a Solness, valamint a Bűn és bűnhődés című előadásokból már ismerhet.

Októbertől a Bűn és bűnhődésben Aljona Ivanovna szerepét Csákányi Eszter veszi át, a Tartuffe-ben, Ariane szerepében, pedig Józsa Bettina lesz látható. A Csoda és Kósza című előadásban Szandtner Anna váltja Pogány Juditot.

Nemzetközi kapcsolatok
A 2024/2025-ös évadban az Örkény Színház három nemzetközi projektben vesz részt. Ezek közül a legjelentősebb a németországi Theaterhaus Jenaval megvalósuló, egész évadot átölelő partnerség. Ennek keretében Kókai Tünde és Borsi-Balogh Máté színművészek, illetve Varga Zsófia dramaturg dolgoznak majd együtt a német színház rendezőjével, a magyar származású Szeredy Danielevel, aki Krasznahorkai László Herscht című művét állítja színpadra. A jénai partnerektől is két színész, Ioana Niţulescu, illetve Florian Thongsap Welsch, érkezik, akik a Sokszor nem halunk meg márciusi bemutatójában kapnak szerepet. Az előadások később mindkét helyszínen láthatók lesznek.

Szeptember hónapban a társulat a Solness című előadással vesz részt a pilseni Nemzetközi Színházi Fesztiválon, az évad második felében pedig a Lidércek, Shaxpeare, Delíriummal vendégszerepel Stuttgartban.

Örkény Színhéz

Válogatás az archívumból

  • Liget
    Liget
    Liget
    Liget
    A TranzitFest rendezvénysorozatában a kolozsvári Váróterem Projekt bemutatta a Botos Bálint: Liget című előadást a szerző rendezésében.
    2018. október 5.
    Váróterem Projekt
A Theater Online címlapjáról ajánljuk
  • Maszk Egyesület

    Maszk Egyesület és a THEALTER majd’ 40 év

    Mi történhet negyven év alatt? Politikai rendszerváltások, diktátorok felemelkedése és bukása. Egy apró ország történelmi viharai Európa szívében. Harmincöt fesztivál. Több száz társulat, előadás, önkéntes, szervező, alkotó, színművész, előadó.
  • Temesvári Csiky Gergely Színház

    Festen – egy előadás a hallgatás rítusáról

    Bemutatóval zárja a 2024/2025-ös évadot a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
    Száva Enikő
  • Jókai Szinház

    Nemzetközi színházi alkotótábornak ad otthont a Békéscsabai Jókai Színház

    Ázsiából és Európa több országából érkeznek színész- és dramaturghallgatók, valamint oktatók Békéscsabára: a közel száz főt megmozgató nemzetközi színházi alkotótábornak idén nyáron a Békéscsabai Jókai Színház ad otthont.
  • Sepsiszentgyörgyi színház

    Sepsiszentgyörgy – Viszlát, színházépület!

    Fordulóponthoz érkezett a sepsiszentgyörgyi színház története. Lassan véget ér a 2025/2026-os színházi évad, ezzel együtt pedig a színház jelenlegi épületétől is elbúcsúzik a társulat és a közönség. Elkezdődik ugyanis az intézménynek otthont adó épület felújítása, ősztől ideiglenes játékterekben várja nézőit a Tamási Áron Színház.
  • Maladype Színház

    A magyarországi ősbemutató METTRIN Művészeti Központban

    A METTRIN Művészeti Központban Bánkon Can Themba Az Öltöny című klasszikusát mutatják be június 26-án Balázs Zoltán rendezésében. Az előadás angol nyelven, magyar felirattal lesz látható.
  • Erkel Színház

    Szabadtéri bemutatóval érkezik Tokajba az Erkel Színház

    A Tokaj Fesztiválkatlan közönsége láthatja először szabadtéri környezetben az Erkel Színház vadonatúj produkcióját, az Anconai szerelmesek című zenés komédiát június 27-én.
Az oldal megjelenését támogatja:Nemzeti Kulturális Alap
© 2026. - THEATER Online - theater.hu