Június 17-én a 31. Atelier Nemzetközi Színházi Fesztivál programjában játszotta a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata a III. Richárd című előadást.
Érdekesség, hogy a kétszeres UNITER-díjas (a legjobb rendezés és legjobb előadás díjával jutalmazott) produkció azon az Atelier színházi fesztiválon szerepelt, amelyet idén szintén UNITER-díjjal tüntettek ki, mint a legrégebb óta létező, jogfolytonos romániai színházi fesztivált.
A nagybányai közönség hosszas álló tapssal jutalmazta a szatmári színészek játékát az előadást követően, és úgy tűnik, hogy a fesztiválzsűri számára is meghatározó élmény volt a produkció. A vasárnap, július 22-én megtartott díjátadó gálán ugyanis a III. Richárd négy jelölésből két díjat hozott el.
Díjra jelölte a szakmai zsűri Márton Erikát a Legjobb díszlet kategóriában, Albu Istvánt a Legjobb rendezés kategóriában, Nagy Csongor Zsoltot a Legjobb férfi alakítás kategóriában, illetve magát az előadást, a fesztivál legjobb előadása kategóriában.
A gálán utóbbi két jelölést sikerült díjra váltani. Nagy Csongor Zsolt meghatódva vette át a díjat és az azzal járó képzőművészeti alkotást, a fesztivál legjobb férfi főszereplőjeként, megköszönve a nagybányai közönségnek a meleg fogadtatást is, amelyben az előadás részesült.
A legjobb előadásért járó díjat Bessenyei Gedő István társulatigazgató (és az előadás dramaturgja) vette át az alkotócsapat nevében, a díjat pedig, amelyet a kiváló társulati összmunkának tulajdonított, a 100 éve született társulatalapító mester, Harag György emlékének ajánlotta, aki annak idején éppen Nagybányán kezdte el igazgatói és főrendezői pályáját, 1953-ban, amikor az alapító színészekkel együtt, a Nagybányai Állami Színház magyar tagozataként létrehozták ezt a társulatot, amely ma már az ő nevét viseli.
A világhírű nagybányai festőiskola városában szervezett Atelieren a díjakhoz - stílszerűen - egy-egy helyi festőművész alkotása is társul: a legjobb előadásért járó társulati díj mellé Adrian Prykop A víz hulláma (Unda apei) című alkotását, a legjobb férfi főszereplő díjával pedig Hereș Alin Velence című festményét is átvehették a társulat képviselői.
A III. Richárd előadás iránt továbbra is nagy az érdeklődés, sorban érkeznek a meghívások határon innen és túlról. Legközelebb augusztus utolsó napjaiban, a román tengermellék fővárosában, Konstancán vendégszerepel a társulat az UNITER-díjas produkcióval, a SEAS Fesztiválon, az előadásra pedig már két hónappal előre is alig lehet már jegyet váltani.
Válogatás az archívumból
A Harag70 ünnepi hétvége rendezvénysorozatában a szatmárnémeti színház Ács Alajos Stúdiójában színre került Martin McDonagh: A kripli című darabja Bélai Marcel vendégrendezésében.
A Sétáló Utcaszínházak nemzetközi kínálatában szerepel többek között az Always Drinking Marching Band egy európai utcai zenekar és performansz csoport, a spanyol Troula Theater Hexagonum és a Explorer/Flower Power előadása is.
A tavalyi év sikere után idén nyáron is visszatért Zamárdiba a Sandorella Művészudvar. A Balaton-parti kulturális központ augusztus 23-ig változatos programokkal várja a látogatókat egy mediterrán hangulatú kertben...
Harminc méter magasan lebegő „szellemek” kísérik a Holdat, lenyűgöző légi táncot lejtve, a földön gigantikus zsiráfok bandukolnak fel s alá, máshol színes óriási papagájok játékos energiával töltik be a teret.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának július 5-i bemutatójával zárta az amerikai Jesca Prudencio rendezésében a színház Stúdiótermében.