Theater Online
Határon Túli Színházak
Instagram
  • Nyitólap
  • Programok
  • Színházak
  • Bemutatók
  • Személyek
  • Hírek
  • Írások
  • Kisvárdai Fesztivál
  • TESzT

Hírek

Változott a színházi előadások kezdései időpontja – Illatszertár 18 órától

2021. október 25.
A járványügyi intézkedések miatt a hét folyamán látható Illatszertár című előadás 18 órától lesz megtekinthető
A COVID-19 járvány megfékezése okán hozott határozatok alapján hétfőtől kezdődően 30 napon keresztül a színházakban és egyéb előadótermekben 21 óráig lehet aktivitás. Emiatt a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata kénytelen műsorváltoztatást eszközölni, kezdési időpontokat módosítani, hogy az előadások 21 óráig véget érhessenek.

A változtatást elsősorban a novemberi műsorterv összeállításakor kell figyelembe venni, ám ez nem okoz akkora gondot, mint az, hogy az október 26-án, 27-én, 29-én és 30-án tartott Illatszertár című előadásokra a közönség már megkapta a meghívást 19 órára – most pedig a társulat változtatni kényszerült és 18 órától veszi kezdetét az előadás.

„A hét folyamán tartott előadások azoknak szólnak, akik kihasználták az általunk hirdetett akciót és még augusztus vége előtt kiváltották bérletüket. Ők emiatt egy újabb választott előadást kaptak ajándékba, sokan pedig az Illatszertár című zenés vígjátékunkat választották. Hozzájuk kell most elsősorban elérkezzen az információ, hogy az előadásaink a megszokott 19 óra helyett 18 órakor kezdődnek” – mondja Bessenyei Gedő István társulatigazgató.

A társulat kéri továbbá, hogy szintén a járványügyi korlátozások miatt, a színházba érkezők hozzák magukkal a védettséget igazoló okiratokat, ugyanis csak annak alapján léphetnek a színház nézőterére.

Válogatás az archívumból

  • Mélyrepülés
    Mélyrepülés
    Mélyrepülés
    Mélyrepülés
    A Gyulai Várszínház rendezvénysorozatában a Csiky Gergely Állami Magyar Színház bemutatta Csengey Dénes-Cseh Tamás: Mélyrepülés című előadását Balázs Attila rendezésében.
    2025. július 31.
    Temesvár Stúdió
A Theater Online címlapjáról ajánljuk
  • Örkény Színház

    I'm going magyarni – évadnyitás az Örkény Színházban

    A tizenötödik ÖrkényKerttel szeptember 12-én veszi hivatalosan kezdetét az Örkény Színház 2026/2027-es évada.
  • Madách Színház

    Evita – A legenda nyomában Szirtes Tamással

    Rendhagyó online videósorozat indult a Madách Színház új bemutatójához, a nyolc részt a színház a premierig folyamatosan teszi közzé online felületein.
  • Centrál Színház

    Furcsa pár premier a Centrál Színházban

    Nyolc teltházas, szigligeti premier előtti előadás után szeptember 18-án Alföldi Róbert és Stohl András főszereplésével mutatja be a budapesti Centrál Színház a Furcsa párt.
    Tamás Dorka
  • Miskolci színház

    203. évadát kezdi a Miskolci Nemzeti Színház

    Kétszázharmadik évad, tizenöt bemutató., opera, musical, balett, mese, kortárs magyar dráma, klasszikusok és kísérletek. Vagyis nagyjából minden, amiért az ember este nem marad otthon.
  • Sepsiszentgyörgyi színház

    Évadkezdés próbakezdéssel Sepsiszentgyörgyön

    A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színháznál Albu István igazgatói kinevezése óta először dolgozik együtt a társulattal, a Menedék című előadás rendezi, az első próbát augusztus 26-án tartották.
  • Temesvári Csiky Gergely Színház

    színJÁTÉKOK Temesváron

    A színJÁTÉKOK látványos felvonulása a színház elöl indul augusztus 27-én soha nem neveztek még ennyien, látványos lesz, amint végigvonul a városon többszáz színész, színházi ember, köztük hat színházigazgató.
    Száva Enikő
Az oldal megjelenését támogatja:Nemzeti Kulturális Alap
© 2026. - THEATER Online - theater.hu