A világ már nem olyan, mint régen. Nincs béke, nincs nyugalom, mert megjelentek mindenféle rémséges rémek és rettegésben tartják a Kiserdő-lakókat. Köztük is kiváltképp egyet – a Félőlényt – aki félelmében odújába, mesekönyvei közé zárkózik, azt gondolván, így talán megúszhatja a réminváziót. De persze nem úszhatja meg. Annál is kevésbé, mert e rémek éppen benne látják legfőbb ellenségüket. No, nem a félelme, hanem a könyvei miatt, amelyekben mindig minden rémet legyőznek. És amíg ezek a mesék léteznek és csak egyetlen lény is van, aki hisz igazukban, addig a rémek nem érezhetik magukat biztonságban. Nos tehát a rémek ravasz trükkel kicsalják odújából a mesetulajdonost, hogy egy még ravaszabb trükkel megszabaduljanak tőle és könyveitől. Csak hát… csak hát mese az is, amit Békés Pál a rémek és a Félőlény párviadaláról ír. Pompás mese – a meseszövés íratlan szabályai szerint. S ha szavai, fordulatai itt-ott ismerősnek tetszenek, az azért van, mert a mai életünk egy s más vonására, fordulatára, a valódi rémhistóriájára emlékeztetnek. Nem véletlenül. Hisz minden jó mese az élet tükörképe. Vagy az élet szülte vágyálmoké.