A két Korea újraegyesítése nem geopolitikai indíttatású történet, ahogy azt a címből gondolnánk. A cím tévút. Illetve gyönyörű metafora, amelyről az egyik jelenetben annak rendje s módja szerint lehull a lepel. A dráma 21. századi szerelmi történetek sorozata: párkapcsolati problémák, intimitás és túlélés, a nő és férfi között lezajló égszakadások és földindulások, a nő és férfi, a felnőtt és gyermek, az egyén és család feloldhatatlan ellentétei. Az egyes jelenetek ún. mini-előadások, mindegyik külön játszma, amelyben viszont senki sem győz és senki sem veszít, és amely szinte mindig akkor ér véget, amikor a lélektani mérleg éppen valamelyik oldalra billenne. Joël Pommerat darabja a szerelem különféle variációinak gyűjteménye. Egyébként a szövegről és az előadásról a következőket mondja a rendező, Radu-Alexandru Nica: „A szöveg a szerelem különféle sablonjait forgatja ki, és ezáltal elbizonytalanítja a neveltetésünkből és tapasztalatainkból nyert tudásunkat a témát illetően. Pont emiatt végződik minden jelenet még nagyobb bizonytalanságban, mint amiből indul: nincs világos végkifejlet, minden a konfrontáció tetőfokán vagy teljes homályban ér véget. Semmi sem érthető tisztán, csak kérdések vannak válaszok nélkül, pont úgy, mint a világban, ahol élünk. Mindenki nagyon különböző, az egyén pedig kibékíthetetlen ellentétben áll a világgal és az őt körülvevő emberekkel, ezért az összhang, a címben is olvasható »újraegyesítés« szinte teljesen lehetetlen. Mindenesetre a vágy, az óhaj, hogy ne maradjunk egyedül és haszontalanul ezen a földön jelen van mindenik szereplőben – ezekben a sodródó, magányos bolygókban.”