Amikor még élt a második világháború.

És hallgattak az emberek.

Örkény megírta ezt.

A hallgatás okait.

A házhoz járó önkényt.

Ami túléléssel kecsegtetett.

Éppen a konszolidáció közepén.

Dobott egy gránátot a színpadra.

Mindenki túlélte a detonációt.

Telt-múlt az idő.

Emlék a háború.

Honi diktatúrák virulens praxisa.

A halottak emléke.

A Fiú és Felettese.

Különböző áldozatok.

Őrnagy, az elveivel.

Tót, a kötelességtudatával.

Mariska, az anyatigrisével.

Ágika, a szerelmével.

Postás, a leveleivel.

Az előadásban Czene Zoltán öt szereplőre áttett változatát játsszuk.

Minden mondat Örkény.

Nem tettünk hozzá.

Nem vettünk el.

Illetve, egy görög sorsdráma variációiban, vétkesek, cinkosok, áldozatok és ártatlanok mutatkoznak, század eleji képeslapokon.

Mozgó képek.

Fekete fehérek.

Élők az élőkkel.

Holtak a holtakkal.