Örkény István abszurd tragikomédiájában rendkívüli szerepet kap az a fajta testiség, amely sokszor a humor, máskor a nyomor és kín forrását jelenti. Táncszínházi előadásunk főként a nonverbalitás eszköztárát használja, szereplői a drámai szövegből jól ismert különleges karakterek testi-lelki kivetülései a térben. A test kifejező ereje, a szerepformálás fizikális lehetőségei, a mimika és a mozdulatok energiája meséli el ezt az örökérvényű történetet, mindezt egy sajátos dramaturgiai vonalvezetéssel a néptánc és népzene nyelvén.

Az előadásban különböző népi énekek és csujogatások csendülnek fel, amelyek dramaturgiai funkciója a történet érthetőségében ragadható meg. Olyan „szövegtest” készült az adott mozgásanyaghoz, amely az archaikus népi énekeink szövegéből táplálkozva néhol tovább gördíti, máshol kommentálja, vagy, akár öniróniával tele, kifigurázza az eseményeket. A koreográfiák kifejező ereje, a történet fanyar humora, a karakterek humánus és torz oldala, a groteszk elemek szembeállítása mind az előadás szerves részét képezik.

Célkitűzésünk egy néptáncszínházi kísérlet létrehozása, amely egy közismert történeten alapul, a fekete humort nem mellőzi, szórakoztató, miközben kiábrándít, feltölt, de legfőképpen gondolatokat ébreszt a nézőben.