- Ön 2003-ban vette át a Vidám Színpad vezetését, amely 2008 óta Centrál Színházként működik. Hét év alatt a színház nemcsak nevet, de profilt is váltott. Hol tart most ez a folyamat?

Puskás Tamás: - Úgy látom, nagyon messzire haladtunk. Nyolc évvel ezelőtt, még Vidám Színpad néven, mindenféle bajjal, adóssággal kezdtük, egy olyan épületben, ami börtönre inkább hasonlított, mint színházra. De eltökéltek voltunk és a nehézségek tudatában elhatároztuk, hogy olyan előadásokat fogunk csinálni, amelyek érdeklik a nézőket és ezeket olyan minőségben állítjuk színpadra, hogy a közönség hírét vigye és visszatérjen hozzánk.

Három évvel ezelőtt egy fontos állomáshoz érkezett a színház, amikor bemutattuk a Velencei kalmárt Haumann Péterrel a főszerepben. Ezzel az előadással érkeztünk el oda, amikor már kijelenthettük, hogy egy önmagáért kiálló, helytállni tudó színházat hoztunk létre, aminek nem kötelező mindig a nevettetést remélnie, hanem beszélhet a színház más nyelvén is. Ez volt az a pillanat, amikor a színház új nevet kapott. Úgy érzem, az idei év különösen jeles, s örömmel mondhatom, hogy minden év, mintha rálicitált volna az előzőre. Alan Aykbourn: A Hang-villa titka című gyerekelőadással a legfiatalabbak felé fordultunk. A Vízkereszttel már szóltunk kamaszokhoz, fiatalokhoz , őket próbáltuk arra tanítani, hogy a színház nagyon jó hely és érdemes oda járni. Közvetlen a gyerekekhez viszont még nem szóltunk eddig.

Idei új bemutatóink még Keith Huff: Jó zsaru – rossz zsaru című darabja Stohl Andrással és Szabó Győzővel a főszerepben, Bozsik Yvettnek a Cabaréja Keresztes Tamással, Marozsán Erikával, Básti Julival, Haumann Péterrel. Ezekre az előadásokra nagyon büszkék vagyunk és továbbra is ilyen színvonalon szeretnénk folytatni.

- A jó darabválasztáson kívül milyen eszközöket használnak, hogy azok is bejöjjenek a színházba, akik eddig még nem?

P.T.: - Részben anyagi okokból, részben azért, mert ez az egyetlen biztos lehetőség, a mi igyekezetünk mindig az volt, hogy olyan előadást csináljunk, amely a nézőt az előadás után heves, pozitív véleménynyilvánításra készteti, tehát jó hírét viszi az előadásnak és másoknak is javasolja. Ez a hírverés az, ami a mi színházunk nézőközönségét biztosítja. A kezdetekhez képest, amikor kb. negyven ezer nézőnk volt, most százezer körül tartunk. Ezen kívül van egy jól megtervezett honlapunk is, viszont arra nincs pénzünk, hogy a nagyobb színházakkal megpróbáljuk a városi reklámversenyt megvívni. Mégis azt mondom, nagyon jól állunk.

- Mennyire vonzó erő és mennyire szándékos, hogy a média által felkapott színészek is játszanak egy-egy előadásban?

P.T.: - Elsősorban mindig a szerepekre legalkalmasabb szereplőket keressük, de kezdetektől a legkomolyabban vettük a kihívást, hogy olyan színészekkel kell csalogatni a nézőket, akikre kíváncsiak. A Fekete Péternek Gubás Gabi és Básti Juli, a Legénylakásnak Oroszlán Szonja volt a főszereplője. Azon igyekszünk, hogy ha a néző ránéz a színlapra, olyan színészeket találjon, akik érdeklik. Ilyen most Liptati Claudia a Pletykafészekben, előtte pedig Stohl András a Jó zsaru rossz zsaruban. De hangsúlyozom, mindkettőjüket azért kerestem meg és kértem fel, mert az adott szerepre őket találtam a legalkalmasabbnak.

 - A legújabb bemutató Neil Simon Pletykafészek című darabja, de a cím kissé megtévesztő.

 P.T.: - Ennek a darabnak eredetileg Rumour a címe, ami nem pontosan pletykát jelent, hanem inkább az lenne a fordítása, hogy ’azt beszélik’, ’úgy tudni, hogy…’ . A darab tárgya az, hogy úgy tűnik, mintha az emberi társadalom sejtjét és alapját képező házassággal valami baj lenne. Kétségbeesetten igyekszünk ezt minden módon leplezni, hiszen a házasság megléte, stabilitása, szentsége a legfontosabb eleme az életünknek. Mégis egyre kínosabban érezzük, hogy az a gyönyörű valami, amit szerelemnek hívtunk, élettelen, kiürült, fájó és rengeteg súrlódással , bajjal terhes, nevetséges egymás mellett éléssé válik. Mintha a darab Neil Simon-i sóhaja az lenne, hogy ’ó, bár tehetnénk azért, hogy ismét élettel telítődjön a házasság.’

- Milyen bemutatók lesznek még ebben az évadban?

P.T.: - Idei új előadásaink a Jó zsaru, rossz zsaru, a Cabaret és a Pletykafészek. Még egy bemutatót fogunk tartani, bár a nagy bemutató majd csak októberben lesz: Trevor Nunn, a zenés színházcsinálás nagy öregjének rendezésében mutatjuk be Sondheim: Kis éji zene című zenés darabját. A szereplők magyarok lesznek , de minden egyéb – díszlet, jelmez, világítás – Trevor Nunn nagyszerű elméjéből pattant ki. Világsikerű előadás, a londoni bemutatót rögtön egy Brodway bemutató követte Catherine Zeta-Jones főszereplésével és ugyanaz az előadás kerül bemutatásra, először nyáron, Keszthelyen és azután ősszel itt, a Centrál Színházban. - Február 18-án mutatták be Neil Simon: Pletykafészek című bohózatát.

-A darabban a képmutatás, a hazugság, a látszat és a pletyka mozgatják a cselekvéseket, határozzák meg a viszonyokat, de a humor forrásai is. Mindennapjainknak, emberi játszmáinknak szintén gyakori jellemzői ezek. Taktikázunk, hárítunk, pletykálunk, próbáljuk fenntartania a látszatot, ahelyett, hogy nyíltan beszélnénk, véleményt mondanánk, kérdeznénk. Miért olyan nehéz kimondani az igazságot?

 Rudolf Péter: - Érdekes kérdés, hosszasabban beszélnék erről. Amikor megszületik az ember, onnantól kezdve a kegyes hazugságon keresztül és azokból a szorongásokból, félelmekből, amelyek úgy ragadnak ránk, mint a mesebeli mézes figurára a toll, megtanuljuk, hogy baj lehet, ha „ezt vagy azt” mondjuk. Nyilván ennek van csak a homo sapiensre jellemző folyamata, amíg eljutunk a hazugságig. Ugyanakkor meg van ez a közeg, a színház közege, amely kicsit rólunk szól, az elitről, az értelmiségről, ahol mindenki úgy gondolja, hogy hatalmas vesztenivalója van és ha az ember azt mondja, amit gondol, akkor végképp összezavarja a környezetét. Nem hiszi már el senki, ha őszinte vagy, mert a mögött is lehet valami vagy valakik. Szövevényes hazugsághálóvá válik az életünk. Amikor először olvastam, azonnal megszerettem ezt a darabot, mert úgy éreztem, telitalálat, s a mi közegünkre nagyon jellemző.

- Furcsa, mintha  a hazugságok, pletykák színesebbé tennék az életünket. Az Ön karaktere, Lenny a rendőrökkel való jelenetben kétségbeesésében hazugságmonológba kezd, kitalál egy fantasztikus történetet és a végén szinte megfeledkezik a szituációról, katarzisba esik, annyira beleéli magát a saját alternatív valóságába. Ez menti meg őket. A végén a rendőr azt mondja: „Elhiszem, mert tetszik.” – miközben nem hiszi el. Lenny megkönnyebbül, a felesége újra felfedez benne valamit és így talán még a kiürült házassága is élet költözik.

R.P.: - Igen, ez egy másik változata. Félelemből felépít valaki egy történetet. Ezt másképp is hívnám, nem pletyka, nem hazugság. Az, ahogy a pletyka felépül és az ember elkezd fantáziálni. Ha Freud itt ülne velünk, nyilván hozzászólna azonnal.

Lehet, hogy ezzel le is vezetünk bizonyos energiákat, eljátszunk egy gondolattal, amikor a pletyka születik. Itt nem is azzal van baj, hogy a pletyka megszületik, hanem a megszületett gondolatnak előbb-utóbb következménye van arra nézve, akiről ez a pletyka elterjedt. Azután önálló életet kezd élni és igazsággá válik. Rémisztő dolgok lehetnek ebből. Felfestenek valakiről egy képet és az tágabb körben élni kezd. Tudtán kívül körülveszi az illetőt egy olyan aura, amelyben ő nem volt soha, de mégiscsak rányomják, mint egy búvárharangot. Életveszélyessé válik, amikor a pletykaszövevény befolyásolja az ember életét, a környezethez való viszonyát. Most, amikor olyan megosztott a világ, hogy elég az egyik oldalról odalökni a másiknak valamit, fölépül a hazugsághalmaz és még távolabb tolódnak egymástól az emberek. Régebben rendeztem Goldoni Legyezőjét, amely gyönyörű és ugyanerről szól. Valaki leejt egy legyezőt egy pici faluban és onnantól kezdve, hogy egy másik felveszi, az egész falu összerak egy történetet. Semmi köze a valósághoz, de elkezd nőni és mindenki mindenkinek alátesz, meggyűlöli a másikat, miközben annyi történt, hogy egy tárgy leesett és valaki felvette. Hányszor van, hogy azt hisszük, az emberek ezt vagy azt gondolják rólunk, vagy róla és kiderül, hogy két perc alatt helyrehozható dolgok lennének. Ez nem pletyka, ez kommunikációs zavar. Hiszen ha rákérdeznénk, rögtön kiderülne, hogy nem igaz. Ennyi lenne. De mivel gyávák és simlisek vagyunk és a pletykakészítés jó érzés, ez nem történik meg. Nem mondjuk ki az igazságot.