Elment, megszakította a magyar színházi élettel a kapcsolatát. 1988 óra Franciaországban él. De 2000 óta itthon rendezéseivel találkozhatunk. Oberfrank Pál még főiskola előtt a Nemzeti Színház stúdiósa volt. Itt ismerkedett meg Funtek Frigyessel. Oberfrank Pál 2010 óta a Veszprémi Pefőfi Színház igazgatója, s a Holt költők társasága rendezésére őt kérte fel. A rendező pedig őt arra, hogy játssza el a darab főszerepét.

Oberfrank Pál – Évek óta készültünk erre a darabra, de a jogdíjra kellett várni, s helyette a Király beszédét mutattuk be Funtek Frigyes rendezésében. Nagyon jól dolgoztunk együtt.  Ismertem pályám kezdete óta. Ő a Nemzeti Színházban főszerepek játszott, amikor a pályámat kezdtem. Én kértem fel a rendezésre. A darab nagyon fontos üzenetet hordoz. Nem azt emelném ki, hogy ez a lázadás darabja, inkább azt, hogy a költészetet használja eszközül. A költészettel együtt élünk, sorokat ismétlünk Petőfitől, Radnótitól, Adytól, József Attilától. Ugyanakkor arról beszél ez a mű, hogy fontos, az, hogy vagyunk, hogy van egyéniségünk, s az élet nagy könyvébe mi is beírhatjuk azt a sort, amit csak mi írhatunk. Ahhoz, hogy ezt az egy sort be tudjuk írni, ahhoz meg kell találni a saját hangunkat, a saját egyéniségünket a közösségben.
 
Önnek volt fontos ez a mű?
– A darabot nem én választottam, hanem a művészeti főtitkár Egresi Zsuzsanna, az igazgatóhelyettes, s én pedig egyetértettem, mert beleillett a népszínházi koncepciónkba. Én a rendezőt választottam. A Funtek Frigyes és Egresi Zsuzska pedig meggyőztek, hogy jó lenne, ha én játszanám a tanár szerepét.  Most már örülök, hogy így alakult. Ez egy nagyon izgalmas egyéniségű ember. Természetesen, a filmbeli alakhoz nem akarok semmilyen módon hasonlítani. Robin Williams egy zseni, én pedig nem vagyok az. A tanár figurája egy sajátosan működő emberé.  Az, amit képvisel, az életbe vetett hit, a szépség és a romantika iránti nyitottság,  a költészet, a művészet a szeretet - az maximálisan vállalható.  Csak azt tudjuk róla, hogy valahonnan jött, egy óceán választja el a szerelmétől, de ő megszállottan hirdeti, hogy képesek vagyunk a csodára.

Mindig így vállal szerepet, hogy meggyőzik? Ez nem volt akkor egy szerepálom.
– Nekem soha nem volt szerepálmom. Megszoktam a Vígszínházban azt, hogy osztottak rám szerepeket, amiket én eljátszottam. Azok mögé a figurák mögé kell bújni, akiket az író megalkotott. Számomra a színjátszás eszköz, s szeretem is. A színésznek meg kell keresni a szerep igazságát. Meg kell érteni azt, amit mond, amit fogalmaz, s azzal kell azonosulni. Bennem is van mindenféle jó és rossz, indulat és feszültség, és béke s szeretetéhség. Ezekből keveredik ki az alakítás. Megpróbálok nem játszani, hanem létezni a színpadon.

Érződik az, hogy a rendező évtizedek óta külföldön él, s nem a magyar színházi életben pallérozódott?
– Nem. Ő is arra törekszik, hogy azt adja át, amit a szerző megírt. Dramaturgként pedig csak apróságokat kellett igazítania, mert ez egy amerikai darab, és mi Közép-Európában élünk, s kacifántos a nyelvünk, a gondolkodásunk. Hajlamosak vagyunk a múltunkon rágódni, ezért ennek a darabnak az üzenete, a carpe diem, különösen fontos.

Hogy alakul az évad? Mi volt, s mi lesz még ebben az évadban?
– Közösen állítjuk össze a programot. Fontos, hogy vidáman kell elkezdeni és vidáman kell befejezni. Közötte többféle fajsúlyos darabot választunk. A Bob herceggel indítottunk, benne Kállay Borival. Nagyon boldogok a nézők, hogy őt is láthatják.  A második bemutatónk a Holt költők társasága. Utána Dickens Karácsonyi ének című írásából született Isten pénze című darab következik. Ebben is ott az üzenet, hogy gondolkodj el az életeden és próbálj változtatni. Bálint Andrást hívtuk a darab főszerepére.  Ez után Funtek Frigyes rendezésében – mert ez volt az ő kívánsága -  a Kurázsi mama  következik, Börcsök Enikővel a főszerepben.  Az évadot pedig az Életrevalók című vígjáték zárja.

Funtek Frigyes
A színházi adattárban már tizenöt rendezéssel szerepel, ezek szerint az utóbbi években vissza-visszajár….
– Nem visszajárok, 2000-től minden évben rendeztem Magyarországon egy darabot valamelyik vidéki színházban.  Most már úgy lehet mondani, hogy rendszeres hazajáró vagyok.  Elmentem, mert tanulni kellett, meg mást akartam, mást akartam csinálni, máshogy akartam létezni.  Sokat tanultam ezek alatt az évtizedek alatt. Most meg itt vagyok rendszeresen, mert vissza kell adjam a barátaimnak, a tanáraimnak és a hazámnak is azt, amit tanultam, s ami az enyém.

Nem először rendez a Petőfi Színházban, s Oberfrank Pállal is régi a kapcsolatuk…
– Ha visszakotorjuk a néhány évtizeddel ezelőtti emlékeket, tudom, hogy megkért, hallgassam meg a versmondását, mert felvételizni megy. Így, lehet az én bűnöm is, hogy a pályán van. Boldogság számomra, hogy megismerkedtünk még abban a régi Nemzeti Színházban.
 
A hajdani felvételiző ma igazgató, ön pedig már felkérésére a második darabot rendezi.
 – Már tavaly szerették volna bemutatni ezt a darabot. A jogokra várni kellett, ezért helyette a Király beszédét rendeztem. Megérkeztek a jogok, s rám marad a feladat, én nyúlhattam ehhez a gyönyörű történethez. A másik történet, amit ebben az évadban rendezni fogok, az a Kurázsi mama, amit a színház nagyon régóta szeretett volna, s nekem pedig hosszú évtizedes álmom. Így négyre emelkedik azoknak a daraboknak a száma, amelyet itt megrendeztem. Az első még tizennégy évvel ezelőtt a Makrancos Kata volt, amiben Bubik István – ifjúkori barátom volt a főszereplő.
 
A Holt költők társasága egy nagy sikerű filmként ivódott az emlékezetbe. Különleges feladat lehet a változatos és sokféle helyszínt színpadképben és mozgásban hitelesen megjeleníteni.
 – A koreográfiát a fiúkkal együtt készítettük. Ügyesek, tehetségesek és fontos volt, hogy kifejezze azt az energiát, életerőt, hévet, ami bennük van. A díszlet keret, a szituációk  sokfélék, s  kint is és bent is lenni a térben, ehhez kellett a sok mozgásos koreográfia.
 
Háttérben a kaszárnya, vagy fogház nyomasztó képe állandóan jelen van, keretezi a történetet..
 – Ezt a furcsa, nyomasztó világot kívántam érzékeltetni, ami  hangulata nagyon sok iskolának. Én is emlékszem, s sokunknak van hihetetlenül nyomasztó élménye ezekről a minket fölzabáló épületekről.
 
Mi volt a nehézsége és mi volt a könnyűsége a rendezésnek?
 – A nehézsége az az, amikor egy filmből íródik egy darab, mert túlságosan sok helyszínt szeretnének rendkívüli gyors változásokkal.  Ez a  nehézsége minden ilyen munkának.  Mivel itt már ez a harmadik rendezésem, kezd gyakorlatom lenni abban,hogy hogy tudom összesűríteni a helyszíneket, és hogy tudom felcserélni az eredeti tereket másra. Ki kell találni azt, hogy az egy tér a sokféle módon működjön. A könnyebbség, pedig a történet hite és energiája.  Ez a hat srác olyan ambícióval és hittel dolgozik,  amilyenekkel mi évtizedekkel ezelőtt.  Boldogság átélni velük ezt.
 
Láthatjuk színpadon? színészként végzett és évtizedek távlatból is emlékezetes alakításokat nyújtott
– Én bízom benne, hogy eljön majd az ideje.  Rendeztem sokat – az adattárban a magyarországi rendezések száma húsz -  , de magara nem osztottam szerepet soha. Csak a saját életem szerepét vállalom magamra osztva. De ha valaki egyszer úgy gondolja, hogy nekem van helyem egy színpadi történetben, akkor állok elébe.