A kiteljesedett reneszánsz korában Róma városa próbál felébredni ezeréves rémálmából. Új utcák és hidak, nagyszabású építkezések, s az ókori Róma omladékai. Lakói előkelő pápai hivatalnokok, haszonleső kereskedők, papok és tolvajok, kurvák és zarándokok, koldusok és hercegek, hajósok és zsoldosok, utcagyerekek… és szentek, akik imádkoztak, gyógyítottak, koldultak és tanítottak, tették, amit tenniük kellett, és eszükbe sem jutott, hogy ők szentek. Közöttük Fülöp atya – a darab főszereplője -, akit Róma második apostolának tartanak, akit „A humoros szent”-nek nevezett nagy csodálója, Goethe.
Komoly valóságalapja van tehát a műnek, noha ez a valóság a képzeleten átszűrve jelenik meg. Fülöp atyáról, az emberről rajzol elénk hiteles képet, olyan ember képét, aki az emberi jóság, a türelem és derű megtestesítője, a csellengő, vakvágányra került életek megmentője.
Luigi Magni és Bernardino Zapponi azonos című filmje alapján íródott a színdarab. „ … nem egyszerűen egy film színpadi adaptációjáról van szó, hanem egy új színpadi műről… Mindenkor ügyeltem azonban arra, hogy a történet egésze ne sérüljön… Minden színpadi műben a legfontosabb az Itt és Most. A történelmi témájú színdarab is azt akarja bemutatni, ami a mának szól, ami ma is érvényes. És amikor a szegénységtől, az éhezéstől gyerekek ezrei szenvednek, ez a történet legalább annyira aktuális ma, mint annak idején Néri Szent Fülöp korában. Sajnos ma is épp úgy, mint a középkorban, csak egy-két „szent ember” gondoskodik róluk…” (Vajda Katalin)