Három generáció kaotikus együttélésének konfliktusából bontakozik ki a darab sajátosan groteszk és abszurd világa.
Artúr, aki három egyetemen is tanul, kétségbeesetten keresi saját lázadásának útját, de ebben családjában senkitől nem kap segítséget.
A nagymama (Eugenia) és öccse (Eugenius), akiknek még a nyilvános helyen táncolt tangó jelentette a lázadás felsőfokát, mára már infantilizmusba menekült rekvizitumai a múltnak és a pókerezésen kivül nem érdekli őket semmi.
A szülők (Eleonora és Stomil) fiatalkorukban már lerombolták az összes elődeik által rájuk kényszerített konvenciót és a maguk teremtette káoszban egymástól elszigetelődve élnek
„Itt már nincs semmiféle hagyomány, nincs semmiféle rendszer… A normák hiánya lett a maguk normája. Én már csak a maguk zabolátlansága ellen lázadhatok.” - vágja az apja fejéhez Artúr. A rendteremtés első lépéseként arra biztatja Stomilt, hogy ölje meg Edeket, felesége szeretőjét, majd miután a gyilkossági kísérletből közös kártyaparti lesz, arra kéri unokahúgát, Alát hogy a legkonvencionálisabb keretek között házasodjanak össze. Miközben az egész család múlt századi kosztümben feszengve várakozik Artúrra, a spicces vőlegény már kiábrándultan gúnyolja ki a saját maga rendezte bohózatot.
A régi formákhoz nem illeszthető egyetlen új eszme sem. A nagymama hirtelen halála azonban új irányt ad Artúr lázadásának. „Hatalom élet és halál felett – mi adhat ennél nagyobb uralmat? …Vajon nem lázadás-e a hatalom is? Lázadás, de rend alakjában… " Mikor a fiú, Edek segítségével átveszi a hatalmat családja fölött Ala, akit nagyon bánt, hogy csak elvi okokból fontos Artúr számára bejelenti, hogy megcsalta őt Edekkel.
A tragédia most már elkerülhetetlen.