Belső utazás….nyomok a hóban

Akik rálépnek a hideg üres felületre, jeleket és emlékeket hagynak maguk után….mindeközben a közönség, mivel a darab erre lehetőséget ad, a saját képzelőerején repül tova az érzések felé.

Szikra

Életünk során csak ritkán élhetjük át az érzést, amikor úgy véljük, hogy igazán megfogtuk, felmértük, megértettük valamely dolog lényegét.

Amikor minden kétely és ellentmondás nélkül birtokolhatjuk az igazságot és elfogadhatjuk valóságát. Ilyenkor egyé válhatunk egy gondolattal, érzéssel, egy másik létezéssel.

Így néha elkapjuk a szikrát, látjuk a fényt, felvilágosodva érezvén magunkat, de tudva azt is, ez még nem a megvilágosodás, csak egy kis darabja a mindenségnek.

A koreográfia a zongora és a hegedű különbözőségére épül, a közös játék hangszer és táncos közt végül harmóniát teremt.



Lo que no se ve – Töredék

Mit teszel akkor, amikor a számodra fontos emberek több száz, vagy több ezer mérföldre vannak tőled? Mi történik, amikor életedet két távoli pont között kell megosztanod; és amikor a földrajzi távlatokban folytatott gondolkodásod lassan az egész világot felöleli?



Melyik pillanatban kezdenek az emberek és helyek összefolyni mögöttünk? Megérkezünk, megalapozzuk az életünket, és kiépítjük magunk körül a mikrokozmoszt. Újra és újra ugyanazt az utat járjuk be; megpróbáljuk megtartani az egyensúlyt azon dolgok között, amelyeket elveszítünk, nem látunk, nem tudunk megérinteni, megszagolni, hallani, érezni, és amelyek minden új helyen feltárulnak előttünk. Mindnyájunknak szükségünk van rá, hogy tartozzunk valahová, megismerjük magunkat más embereken keresztül, bízzunk, és megosszuk másokkal mindennapi életünk egy darabját, még akkor is, ha ez a darab nagyon kicsi.



Veszteségeink egyre inkább halmozódnak. Az egyszerű élet folyton megújul. Eggyel kevesebb nap van hátra, eggyel több telt el. Hogyan tarthatnánk távol magunktól mindezen dolgokat? A Lo que no se ve megpróbál megoldást találni ezekre a kérdésekre. Ebből a célból a társadalom három alappillérével foglalkozik: a párkapcsolattal, a családdal és a barátokkal. Belekapaszkodunk ezekbe a kapcsolatokba, hogy tartozzunk valamihez, vagy valakihez, és azért, hogy megerősítsük az identitásunkat.

Koreográfia: Gustavo Ramirez Sansano