Gusztáv úgy indul a bálba - minden intés ellenére! -, mintha érezné a véget. (Azt mondják, a jósnők csak olyan dolgokat fogalmaznak meg, amelyeket valójában mindig is tudtunk, éreztünk, csak nem akartunk tudomásul venni.) Gusztáv tudja, hogy már nem a régi. Hogy mint uralkodó és mint magánember sorozatos hibákat követ el. Politikából játékba, játékból szerelembe, szerelemből újra a politikába hajszolja magát. Utolsó politikai döntése - Anckarström kinevezése - azonban szubjektív döntés, politikailag indokolhatatlan, magánemberi. Ezért nincs súlya, ezért nem old meg semmit. A magánember bűntudatát nem törölheti el a királyi hatalom gyakorlása. És a magánember szerelmét sem... A politikai döntés után Gusztáv újra játszani megy, hogy a forgatagban beteljesüljön életműve: a szerelem és a politika álarcban gyilkolja meg. Haldoklása az ő \"nagyjelenete\". Minden színész ilyenről álmodik. Csakhogy ez a színház: valóság... (Almásy András)

A Verdi-remekmű első, úgynevezett svéd verziójának előadását (1998) újítja fel friss betanulásban az Operaház Erkel Színháza, középpontban az álarcosbálon lelőtt III. Gusztáv svéd király alakjával.