Ha olyan fiatal társasággal kell dolgoznia egy rendezőnek, mint amilyen a Figura Stúdió Színház csapata, s ha a rendező maga is főiskolai hallgató, akkor jobb választása nem is lehetett volna, mint ez a commedia dell’arte műfajába sorolható.

A végig mozgalmas, jól megszerkesztett előadás középkori diákok csipkelődő játszadozását idézte, s visszaröpítette oda, ahonnan a dekameron indult világgá. E produkció sem szól másról, mint magáról az életről: pénzről, szerelemről, tisztaságról és galádságról, szeleburdin vagy komolykodva bemutatva. A zárórészben felcsendülő Carmina Burana akkordjai is erre emlékeztetnek.

Gelu Badea nem törekedett formabontásra. Hagyományos keretbe szerkeszti az Alexandru Iuga ötletes, funkcionális díszleteivel is jól súlypontozott előadást. Sok frissesség, fiatalos ötlet, bátor komédiázó kedv tölti meg élettel a színpadot, a rendező pedig elhitette a szereplőkkel, hogy képesek jól megoldani feladatukat. (Kiválóságuk annyira jól sikerült, hogy az, aki ismeri a figurásokat, csak elismerően szólhat erről. Itt elsősorban Falminát alakító Péter Elvirára gondolok, aki csak azzal, hogy időnként megjelent a színen, az előadás egyik legemlékezetesebb alakja maradt.)

Az éjféltől kakaskukorékolásig tartó időben, amikor a babonák szerint a kísértetek és a szellemek veszik birtokukba az éjszakát, Gelu Badea is feltámaszt néhány figurát a régmúlt időkből. Kevés szöveggel, de annál több játékkal, aztán pajkos komédiázással mesélteti el, hogy minden hiábavaló. (…)

Bajna György (Hargita Népe: 1998. május 27.)