Machiavelli Mandragóra című komédiája öt évszázaddal ezelőtt íródott. A darab akkor elképesztő merészségnek bizonyult társadalom-, erkölcs- és jellembíráló üzenetével. Nem véletlen, hogy Háy János épp ezt a komédiát írta újra és tovább: botrányos volta, ideális szerelem és intrika különös keveréke által Machiavelli vígjátéka a mai kor számára is érvényes kérdéseket vet fel. Háy és Machiavelli története majdnem ugyanaz, mindkettő a klasszikus komédia stílusából építkezik, használja annak bevált módszereit, szereplőit, fordulatait. A két mű közötti fő különbség a nyelvezet. Háy pikáns, kortárs beszédstílussal és kiszólásokkal teszi még aktuálisabbá Machiavelli darabját.



Izgalmas kísérlet a helyszínváltás is: Firenzéből a Vadnyugatra kerül a történet. Egy Istentől (és minden életrevaló szülöttétől is) elhagyott kisváros a helyszín, ahol a megszokott reggeli (déli, délutáni és esti) pisztolydurrogástól, néhány alkalmi lincseléstől eltekintve alig történik valami érdemleges. Ebbe a porfészekbe – melyet a sors kiszámíthatatlan kegyelme szülővárosául rendelt – tér vissza Callimaco, aki bohó ifjúévei során egy élettől pezsgő, távoli nagyvilág mondén fővárosaiban, szépasszonyok szoknyái közt kereste az egyetlen, makulátlan és igaz Szerelmet. Vonzalmának tárgya ezúttal Lukrécia, a Vadnyugat talán egyetlen ártatlan és tiszta asszonya.



Callimaco vágyakozásából, az elérhetetlen utáni sóvárgásából bontakozik ki a cselvígjáték története s halad szövevényes intrikák, megvesztegetések, hazugságok, átverések során át a kétes értékű végkifejletig, hogy végül egy csipetnyi mandragóra főzet tegyen pontot e furcsa komédia végére.