A kényszerek, bizonytalanságok között élő ember komor szigorúsága, görcsössége jelent meg (az előadásban – szerk.). Az előadás a felegyenesedés, a görcsök feloldásának a lehetőségét kereste. A szereplők áldozatot várnak maguktól, csodát a külvilágtól. Az áldozatot meghozzák, a csoda azonban nem történik meg. A belülről hitelesített előadás a szó legnemesebb értelmében eszköztelen volt. Csak testekből, mozdulatokból, hangokból építkezett. (Színház 1989. 9 sz. Sándor L. István: A széthulló kultúra színháza)