Georg Büchner három klasszikus darabját (Danton halála, Leonce és Léna, Woyzeck) majdhogynem minden színház műsorra tűzi a világon. A Woyzeck volt az 1837-ben elhúnyt Büchner utolsó alkotása, mely halála miatt nem fejeződött be. Az öt töredékben fenmaradt művet egy 1821-ben elkövetett gyilkosság inspirálta: egy féltékeny borbélylegény hét tőrdöféssel ölte meg kedvesét, melyért később nyilvánosan kivégezték. A korabeli újságcikkek és a törvényszéki orvosi jegyzőkönyv váltak a Woyzeck tragikus történeténetének kiindulópontjává. A darabot csaknem minden műfajban (film, rajzfilm, musical) feldolgozták már, ugyanakkor minden alkalommal nagy kihívást jelent a színházi rendezők számára.

Az őrület neve Woyzeck. Ő a környezete által kiszolgáltatott ember, ki befele menekülve saját mitológiáját hozza létre. Nem őrültebb, mint a többiek, csak egy sajátos belső logika szerint létezik, mellyel a kiszolgáltatottságot próbálja kivédeni: sikertelenül. A folyamatos kitörni akarás Dézsi Szilárd értelmezésében az élet egy nagy mutatvány alapgondolatban helyezkedik, apróbb mutatványok láncolatából teljesedve egésszé. Az előadás sajátossága továbbá a rendhagyó térkezelés: stúdióelőadás a nagyszínpadon, az üres nézőtér is “szereplője” az előadásnak.