Washington Állam. 1964.

Ha valaki úgy érzi, neki csak boldogtalanság jut, fogja magát, és menjen el egy olyan helyre, ahol több a boldogság. Igazán egyszerű a dolog. Nem kell hozzá semmi, csak egy kis bátorság, meg persze egy jókora adag idealizmus, némi naivitás, és az sem árt, ha az ember nem sokat tud a világ valódi működéséről. Selma pontosan megfelel a kritériumoknak. Romlatlan, és a sorsa elég reménytelen, hogy elhiggye, a világ másik oldalán, a virágzó Amerikában az élet aranyszínű, rózsaillatú, és minden reggel trillás dallamokkal ébreszt. A dallamok képzelt zümmögését azonban elnyomja a gyár zaja, ahol kénytelen dolgozni, hogy egyedül nevelni tudja kisfiát, Gene-t. A fiú örökölte édesanyja szembetegségét, melynek következtében látása fokozatosan romlik. Selma már csaknem teljesen megvakult, fizikálisan nem látja, belátni pedig nem akarja az őket körülvevő kilátástalanságot. Van kiút az összetört illúziók romjai alól? Túl lehet élni tisztasággal a nyomort? Gyökeret lehet verni egy talajtalan világban?