William  Shakespeare életének függönye a máig elfogadott vélekedés szerint ugyanazon a napon ereszke-dett le 1616-ban, amelyiken 1564-ben felgördült. Ezzel vált teljessé, lezárttá az életmű. Mégis kevés olyan élő szerző van a világirodalomban, mint a négyszáz éve halott William Shakespeare, ez a más tollával ékeskedő, felkapaszkodott varjú (bármilyen furcsán hangzik is, kortársának, Robert Greenenek ez volt a véleménye), ez a mindig újabb és újabb kérdéseket felvető megkerülhetetlen probléma, ez a tudományos műhelyeket foglalkoztató, kifogyhatatlan téma, ez a folytonos újraértelmezéseket létrehívó egyedülálló zseni, minőséget garantáló védjegy, aki négyszáz év távlatából is félelmetesen mai szerző. Mert ha a Hamletet, a Rómeó és Júliát vagy a III. Richárdot figyeljük napjaink színpadjain, rá kell jönnünk, hogy a dán királyfi pengéjét a mi bosszúvágyunk is vezeti, Rómeót a mi szertelenségünk viszi Júlia erkélye alá, a púpos király hatalommániája pedig, bizony, a mi gonoszságunkról lebbenti fel a fátylat. Négyszáz éve nincs olyan szerző, aki jobban ismeri az emberi természetet, mint Shakespeare. Nem véletlen tehát, hogy az idei gyulai Shakespeare Fesztivál is – csatlakozva a világ más pontján ünneplőkhöz – kiváló válogatással kedveskedik nem csak bosszúállóknak, szerelmeseknek és hatalommániásoknak, de olyanoknak is, akik kedvelik a választékos humort, a fiatalos lendületű, szókimondó szövegeket, a kultúrák közötti keveredést, az elgondolkodtató, „ütős” kortárs rendezést, a sztárszínészeket felvonultató nagydrámát, vagy akik egy- szerűen ott szeretnének lenni V. Henrikkel az agincourt-i csatatéren Szent Crispin napján, abban a nagyon felemelő pillanatban. Négyszáz év után is: függöny fel!