„Senki sem varr új posztóból foltot az ócska ruhára, mert ami azt kitoldaná, még elszakít a ruhából, és nagyobb szakadás lesz. Új bort sem töltenek régi tömlőkbe, mert máskülönben a tömlők szétszakadoznak, és a bor is kiömlik, a tömlők is elvesznek. Hanem az új bort új tömlőkbe töltik, és mindkettő megmarad.” (Mt. 9, 16-17)

A szőlő képes a feltámadásra. A fürtöket leszedik, összetapossák, megdarálják, kipréselik, hordóba teszik, majd egy sötét pince mélyére helyezik. A vég órájában azonban megpezsdül az új kezdet. A szőlő új életre kel, és ha jól bánnak vele, csodálatos bor formájában éled újjá.

A bor Krisztus vére, a keresztény világ legfontosabb szimbóluma, hiszen a megváltás üzenetét közvetíti. A keresztény ember Krisztus vérében a megváltás reményét látja.

Ezen gondolatok mentén látogatunk el a híres erdélyi bortermő vidékekre: a Küküllők mentére, valamint Nagyenyed környékére. Az itt élő nemzetiségek (magyar, román, cigány) népi kultúráján keresztül mutatjuk be a „szőlő életét”, a borkészítés különböző fázisait és ezen alkalmakhoz kötődő népszokásokat, mulatságokat. Mindeközben híres adatközlő személyiségek táncait, énekeit, muzsikáit elevenítjük fel: Szabó Ferenc (Szásznagyvesszős), Vincze Árpád (Magyarszentbenedek), Karsai Zsiga (Lőrincréve), Jakab József (Magyarózd).

A keresztény kultúrkör mellett más kultúrák borhoz fűződő szertartásaiban is a bor a megújulás és a megtisztulás itala volt, továbbá az erő, a hatalom megújítója, valamint az istenek hatalmának megerősítője.

„Vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott; újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett.” (Ef. 4, 22-24)