A Táncsétány egyfajta útfeltárás, mellyel a társulat ünnepel és múltat is idéz ebben az évfordulós évadban. A korábbi előadások koreográfiáit feldolgozó produkció, nemcsak emléket állít és felsorol, hanem reflektál, viszonyul az elődök által megfogalmazottakra, így az együttes jelenéről is vall. Arról, hogy miként kapcsolódunk, viszonyulhatunk a ma életérzésével a folklórhoz, a kortárs formákhoz vagy egyéb kihívásokhoz. A sétáló emlékezés olyan egyetemes témákat is érint, mint az idő, a hit, a férfi és nő életszerepei, a megvallott értékek és a hagyomány.

A séta alatt nyugodtan szemlélődünk. Könnyedén fordulunk tekintetünkkel előre és hátra is, ráérünk elidőzni a mögöttünk megtett út állomásain. Vannak fényesen kirajzolódó képek, melyekhez tiszta érzések kötődnek, és vannak árnyékosabb, kontúr nélküliek, foltosak, melyekhez a bizonytalanság társul. Mint az emlékezés mezőjében tett belső út, olyan ez a séta. Nem a sietés, nem az igyekezés, hanem a figyelés jellemzi. Hol jártunk eddig? Mit tapasztaltunk? Milyen élményeket gyűjtöttünk? Innen meg hová indulunk?

Az előadásban látható koreográfiák tematikái önálló világként is értelmezhetők, az állomások pedig felfűzhetőek egy narratív sorra, felidézve a gyökerek, a tékozlás, a megtagadás és a felismerés elemeit. Teszik mindezt a férfi és nő örök szerepeinek körforgása által, melyek mint a tekerőlant mélyén meghúzódó igazságok, le-le bomlanak az idő kerek fonaláról.