Ha elég sokat olvasunk az elmebetegségekről, előbb-utóbb saját magunkon is felfedezzük a tüneteket. Egy kevés depressziót, egy kis téveszmét, egy csipetnyi tudathasadást. Megijedünk. Ezek lennénk mi? Elmebetegek? Azután megnyugtatjuk magunkat, hiszen mindenből csak egy kicsi van bennünk, az még nem kóros, nincs semmi baj velünk. Normálisak vagyunk. De nem akárhogy. Normális mivoltunk sok kicsi elmebajból áll össze.

Hasonlóképpen vagyunk mi mind három nővérek. Egy kis Olga, egy kis Mása, egy kis Irina. Meg egy kevés a többiekből is. Zavarbaejtően mi vagyunk, mint amikor azt képzeltük, nem vagyunk normálisak. Moszkvaiak vagyunk, távol Moszkvától. Vággyal vagyunk telítve, távol a beteljesüléstől. Eljutunk Moszkvába? Vagy maradunk itt, a beteljesületlen vágyak kisvárosában? Melyik lesz a mi sorsunk? Az egyik megcsalt férj? Az alkoholista? A szerető? A várva várt utazás napján lelőtt fiú? A legidősebb nővér, aki azt kérdezi, miért? Ki fog derülni az előadásból.