A darab elején Winnie még csak mellkasig van földben, a végén már nyakig. Beszél. A férfi ehhez képest alig szólal meg. Winnie megüli a hétköznapok kis ünnepeit. És bármi történik – vagy inkább, annak ellenére, hogy semmi sem történik – végig megőrzi derűlátását: „Ó, milyen szép is ez a mai nap, megint egy boldog, szép nap!… Mindennek ellenére!” Winnie érzi, hogy az idő fogy, de abból, ami még maradt, megpróbálja a legjobbat kihozni. A rendezés két pólusra összpontosít: az evilágira és a transzcendentálisra, miközben az állandó fenyegetettség mellett az egyetemes szeretet költészetét keresi.