Nemzetközi színházi alkotótábornak ad otthont a Békéscsabai Jókai Színház
A program négy ország öt felsőoktatási intézményének hallgatóit és oktatóit kapcsolja össze, és fontos állomása a teátrum nemzetközi szakmai kapcsolatépítésének is.
A programra június 28. és július 6. között négy ország öt felsőoktatási intézményéből érkeznek hallgatók és oktatók: a Shanghai Theatre Academy, az Istanbul Aydin University Drama and Acting képzése, a bukaresti Universitatea Națională de Artă Teatrală și Cinematografică „I.L. Caragiale”, a kaposvári MATE Rippl-Rónai Művészeti Kar, valamint a tábort harmadik alkalommal szervező budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem képviselői vesznek részt a találkozón.
A szakmai program középpontjában a hallgatók közös alkotómunkája áll. A fiatal művészek egy héten át tréningeken, workshopokon és alkotófolyamatokon keresztül ismerik meg egymás színházi kultúráját, módszereit és képzési hagyományait. A közös munka eredményeként létrejövő előadásokat a tábor zárónapján mutatják be a közönségnek.
A rendezvény különleges jelentőségét az adja, hogy ilyen léptékű, széles nemzetközi részvétellel megvalósuló egyetemi színházi találkozóra korábban még nem került sor Békéscsabán. Az, hogy a város és a Jókai Színház adhat helyet a programnak, egyszerre jelzi az intézmény szakmai vonzerejét és azt a bizalmat, amellyel a színházi felsőoktatás szereplői Békéscsaba felé fordulnak.
A szakmai munka mellett a program arra is lehetőséget teremt, hogy a nemzetközi hallgatók és oktatók Békéscsabával és a magyar kulturális hagyományokkal is megismerkedjenek.
A kezdeményezés a város színházi hagyományaihoz is kapcsolódik. A Békéscsabai Színitanház évtizedeken át meghatározó szerepet játszott a színészképzésben, a január elején hivatalba lépett új színházi vezetés számára pedig kiemelt cél, hogy a művészpedagógia és a fiatal alkotók jelenléte ismét hangsúlyosan kapcsolódjon a Jókai Színház szakmai működéséhez.
Herczeg Tamás igazgató vezetésével a Békéscsabai Jókai Színház az elmúlt időszakban tudatosan erősíti nemzetközi szakmai kapcsolatait. A mostani alkotótábor befogadása ebbe a folyamatba illeszkedik, és előkészíti azt a tágabb nemzetközi párbeszédet is, amelynek egyik következő állomása az őszi NEXUS – Békéscsabai Nemzetközi Színházi Fesztivál lesz.



