A nagyvárosból érkező, teológiát végzett fiatal költő, Lenz (Bárnai Péter) nagy lépésre szánja el magát: mindent maga mögött hagyva új életet kezd

egy ismeretlen faluban, hogy próbára tegye Istenbe vetett hitét. Lenz valódi célja a háboríthatatlan béke megtalálása az újrakezdés reményében.

De vajon az újrakezdés nem jelent-e fájdalmas kétségeket és reményvesztettséget?

Oberlin (Fehér László), a falu papja bizalommal fogadja az idegen férfit. Nem kérdezi, honnét jön és hová megy majd, szállást ad otthonában, a paplakban. Oberlin csodálattal tekint Lenzre, mint akit Isten küldött hozzá. Oberlin feleségét (Hay Anna), lányát (Bach Kata), és Sebastiant (Horkay Barnabás), az iskolamestert is szokatlan, felkavaró helyzetekbe sodorja az idegen, olyan helyzetekbe, amiket egymás előtt eltitkolnak.

Milyen lehetett a Goethe korában élő költő, Lenz? Milyen lehetett abban a korban egy vidéki protestáns faluközösség? És mit jelenthet a mai ember számára az istenbe vetett hit? Mi a véleményünk Istenről? Van az egyáltalán?

Az az ember, akire úgy hat a természet minden formája, hogy kivétel nélkül együtt érez vele, és álomszerűen szívja magába, vajon a végtelen boldogságot éri-e el, a végtelen békét önmagával és Istennel? Vajon az emberi természet számára létezik-e olyan foglalatosság, aminek alapja nem az utánzás, beleértve az istenség utánzását is? És mi az utánzás tárgya?

Az ember, vagy az emberi sors? Lenz, a költő átváltoztatja a környezetét, és akit átváltoztat: ösztönösen él szenvedélyeitől vezérelve.