Hogy járt-e valóban 1937 telén Sztálinnál a Művész Színház megalapítója, az egyetemes színházművészet óriása, Konsztantyin Sztanyiszlavszkíj; erről nincs megbízható adat. De járhatott volna, mert minden egyéb, ami ennek a másfél órás Słobodzianek-darabnak történelmi háttere: igaz. Valóban üldözte Sztálin Mejerholdot, – az ekkor már világhírű rendezőt – színházát bezáratta, ő pedig az idős Sztanyiszlavszkíj védőszárnyai alatt még dolgozhatott egy darabig.

És valóban, a darabban elhangzó mondatoknak megfelelően, Sztanyiszlavszkíj halála után Mejerholdot letartóztatták, majd kivégezték, feleségét rablótámadást imitálva legyilkolták.

A darab fókuszában egyetlen helyzet, Sztálin és Sztanyiszlavszkíj képzelt beszélgetése áll: az idős mester helyzetgyakorlatok sorával oktatja a diktátort, hogyan tűnjön még hatékonyabb önkényúrnak, hogyan keltsen még nagyobb rettegést – s mindezért cserébe néhány művész számára kér kegyelmet, elsősorban Mejerhold számára.

A darab: az óvatos és ravasz színházi vénember, meg a paranoiáját jól leplező, még ravaszabb önkényúr párviadala. A néző pedig megpróbálhat eligazodni: valóban ennyire ismeri a diktátor a kor színházi-irodalmi beltenyészetét, esztétikai és pozícióharcait? Mi mozgatja döntéseit a kultúrharcban, személyi politikáját?

Słobodzianek lengyel drámaíró, A mi osztályunk című művét a Katona tette ismertté. Ebben a darabban is kortársi kérdésekkel vallatja a kultúrtörténeti múltat, amelyet egyébként részletekbe menően hiteles tényekkel tálal. Valóban létező személy volt a fő-kritikus, Kerzsavcev: élete jól példázza a máig eleven tipust, a véleményeit hatósági kívánalmakhoz igazító állami embert. És létezett a sötét előéletű Poszkrjobiscsev, a mindenható titkár is.

Reményeim szerint a nyomasztó, borzalmas tényekből született mű eleven, szórakoztató és fanyar humorú előadás lesz a Kamrában.

Ascher Tamás