„Nézz a cápa uszonyára,
Hogyha gyilkolt, ott a vér!
Penge Mackie kesztyűsen jár
És a kesztyű hófehér.”
(fordította: Vas István)

„A Koldusopera ősbemutatója az epikus színház első nagy sikere. A bizarr hangvételtől eleinte megdermedt a publikum. De a nézőtéri fagy egy idő után felengedett, s a közönséget magával sodorta az előadás lendülete...”
(Honti Katalin)

A Koldusopera tulajdonképpen átdolgozás:
„Az angol John Gay 1728-ban először játszott Koldusoperájáé (Th e Beggar’s Opera). John Gay a maga korának nagyszabású szatíráját írta meg; hősében, Peachumben könnyen fel lehetetett ismerni a modellt, Jonathan Wildot, a hírhedt rablóvezért – de ugyanilyen könnyen a közismert politikust is, Robert Walpole-t. Ebből következett Gay művének tanulsága: a fennkölt álarc mögött ugyanolyan törvények mozgatják a politikai és üzleti életet, mint a közönséges rablóbandák életét. Brecht számára azonban az eredeti Koldusopera csupán alkalom volt és eszköz a maga minden ízében modern mondanivalója kifejezésére. Megtartotta a főbb szereplők nevét és a cselekmény laza vonalát, minden egyebet azonban ő maga adott hozzá.”
(Walkó György)

A Koldusopera kihívóan pimaszul és maradandó érvénnyel hirdeti a polgár leplezett és a bűnöző nyílt rablásának lényegi azonosságát, és ez részben azoknak az ironikus dalbetéteknek, songoknak köszönhető, amelyek egyrészt az „opera”- jelleget parodizálják, másrészt a történtek csúfondáros-keserű tanulságait fogalmazzák meg. Zenéjüknek, amelyet Kurt Weill szerzett, nagy része volt a Koldusopera világsikerében.