Gogol kérdése izzóan mai: mi vagyunk őrültek, vagy a világ őrült meg körülöttünk. A nézők az igazi irodalom és a színház találkozásának lehetnek tanúi.
Nyikolaj Vasziljevics Gogol (1809-1852) a népmesei hősök ártatlanságával érkezett Pétervárra, mintegy szerencsét próbálni. Ám mennél jobban kiismerte magát, annál inkább érezte otthontalanságát a nagyvárosban, ahol az ember őrlődik és felőrlődik ábrándjai és a külvilág, képzelgései és a köznapiság között. Álmok és víziók, amelyek megsemmisülnek, nevetségessé válnak a nappal kiábrándító közönségességében. Ez az élmény – a meghasadt létezés élménye – jelenik meg valamennyi pétervári elbeszélésében. Ezekben a „hivatalnoknovellákban” az élet: ésszerűtlenségek halmaza, amelyben a valóság mint rögeszme (Az orr), a rögeszme pedig mint valóság tükröződik (Az őrült naplója). A történet hőse őrült egy őrült világban – és szereti a színházat.
Gogol művészete a színpadon – igazi ünnep. Hatását jól jelzi Dosztojevszkij mondása: „Mindnyájan Gogol Köpenyéből nőttünk ki.”