Az egyik leggyönyörűbb magyar tragédia megszületésének előzményeiről így ír Füst Milán: "Hogy írtam én a Boldogtalanokat? 1913-ban egy öt- vagy hatsoros hír jelent meg "Az Est" című lapban "Két leány egy legény" címmel. {…} Mikor ezt elolvastam, arra gondoltam, hogy íme, milyen kitűnő drámai anyag ez. {…} Egy siket asszonnyal kezdtem, a nyomdász anyjával … – de mit is részletezzem? El kell olvasni a drámát, akkor majd kiderül, hogy mit csináltam ebből a hat sorból."
Igazi tragédiával, szomorú és megható asszonysorsokkal, örökös lelki vívódással találkozhatunk, vagyis megismerhetjük a boldogtalanokat. Egy asszony szerethet annyira egy férfit, hogy befogadja annak szeretőjét, és békésen éljenek – hármasban? A férfi szenved, a szerető szenved, az asszony (aki valójában nem feleség, hanem szintén szerető) szenved. Boldogtalanok. A kilátástalan helyzetből ki-ki a maga módján próbál – vagy nem próbál – szabadulni.
Az 1965-ben irodalmi Nobel-díjra jelölt magyar írót életében elkerülte a közönségsiker. A Boldogtalanok egészen a hatvanas évek végéig ismeretlen volt a színházrendezők előtt, a IV. Henrik bemutatójára pedig mintegy negyven évet kellett várni. A méltatlanul elfeledett írózseni korszakalkotó művét Szász János állítja színpadra, a szerelmi háromszög szereplői Kőszegi Ákos, Bognár Gyöngyvér és Trokán Nóra.