Az elveszett lelkek és elveszett apák színdarabja. (Srbljanović) nem csak saját apjáról ír, akit a darabban Apának nevez – egy igazi Everyman – és annak lányáról, akit a darabban Nadeždának nevez, hanem sok más apáról is. A távol levő, a hiányzó apákról szóló színdarab ez: mert egyedül Apa az, akinek a szövegben megadatik, hogy beszéljen. A közötte és Nadežda között zajló jelenetek, a nő harca az Apa kórházban maradásáért, útkeresése a korrupt orvosokoz, végtelen küzdelme az erkölcsi- és életkérdések méltóságteljes értelméért – amiben nem jutnak egyetértésre –, és gondoskodása egy végéhez közeledő életút tisztességes beteljesüléséről – amiben egyetértenek, ezek képezik a darab keretét. Ezen jelenetek köré fonja Srbljanović a különböző viszonyok és jelenetek hálóját. Nyugtalan idők életfelvételei, társadalmi magánnyal átszőve: látjuk Aleksát, aki válását követően ismét politikus anyjával él, akinek a frissen visszaköltözött fia kicsúszik a látómezejéből. Látjuk Debellát, a tizenhat éves lányt, aki valójában egyáltalán nem kövér, csak hirtelen formássá lett a feneke és a melle, amit Ropac is észrevesz, aki már ugyancsak régen volt tizenhat éves, merthogy már az ötvenhez közelítve lopja a napot Debellával, miközben a lány apjára vár, pénzt és feladatokat remélve. Láthatjuk Jokić zászlóst is, aki – akárcsak Apa – a katonai kórház betege. Ám ő nem hajlott kora miatt fekszik a kórteremben, hanem mert hatalmas mennyiségű víz megivásával öngyilkosságot kísérelt meg, ugyanis mindenáron ki szeretne kerülni a katonaságból. Mindannyiuknak szüksége volna apára és valamilyen perspektívára is, és talán észre sem vennénk egyiküket sem, ha nem kötné össze őket valami furcsa kötelék. (...) Srbljanović szinte véletlenszerűen keresztezi ezeknek az embereknek az életútját és így ez a szöveg felülemelkedik azon, hogy csak egy családi vagy különböző kapcsolatoktól szóló dráma legyen. Hiszen folyamatosan mindent áthat a valahova tartozás és az identitás utáni vágy. És ez nem csak arra az országra vonatkozik, amely az utóbbi évtizedek politikai eseményei miatt továbbra is romokban áll – Európa közepén. Ezért van, hogy A halál nem bicikli nem csak metoforikus értelemben erős szöveg, mint amilyenek korábbi drámái is voltak, hanem mindenek előtt az élet és az elműlás vitathatatlanul gyengéd leírása.

- Thomas Laue, a bochumi előadás kapcsán