2009. január 20-án kerül bemutatásra Puskás Zoltán rendezésében Gyarmati Kata: Hét nap a világ című drámája, melynek műfaji meghatározása játék. Két részből áll ez a történet, az első felvonás korunk problémáit felvonultató kérdésekkel foglalkozik, a társtalansággal, a magánnyal, az egymás közötti kommunikáció lehetetlenségével. Három harmincas éveiben járó nő köré szerveződik látszólag a történet, bővelkedik a helyzet- és szövegkomikumban, de a későbbiekben egy-egy új szereplő színrelépésével kitágulni látszik a világ. A második rész egy képezeletbeli vonaton játszódik, ahol a szereplők ugyanazok, mint az első felvonásban, de nem ismerik fel egymást, mégis érezni, hogy ezzel az utazással rendbe tudnak hozni valamit, amit valahol, valamikor elrontottak.

Komikusak vagyunk mi, emberek. Lelkünk mikroszkópján óriásira tudjuk növelni problémáinkat, mégis, a világ kaleidoszkópján minden olyan kicsinek és jelentéktelennek tűnik. Elég egy kicsiny változás, és minden, de minden, amit eddig gondoltunk, éreztünk más színezetet kap, és átfesti egész addigi gondolkodásunkat, életünket. Ehhez jó esetben elég egy apró jel is, vagy segítség kell hozzá. Az előadás három különböző síkon játszódik, egyik sem alárendeltje a másiknak, inkább kiegészítik egymást.

Vannak, akik segítenek megtörténni a dolgokat, vannak, akikkel megtörténnek a dolgok, és akadnak olyanok is, akikkel soha nem történhet meg semmi. A nemes értelemben vett humor elengedhetetlen része életünknek. Még a legsavanyúbb ember is képes néha jót derülni saját magán. Ha ezt társaságban tesszük, talán egy rövid időre felböffen egy közös nevetésben minden gondunk, és lendületet kapunk ahhoz, hogy derűvel felvértezve, máshogy nézzünk a holnap elé.

Puskás Zoltán rendezése újszerű, minimális külsőséget alkalmaz, és az intenzív színészi jelenlétet helyezi középpontba. Éles (fénnyel és zenével jelzett) váltásokat alkalmaz a jelenetek között, meghatározván ezzel az egész előadás hangulatát. Vizuális-audio eszközökkel segíti elő a szövegben rejlő idegességet, zaklatottságot. A klip-szerű technika gyors, de emocionálisan roppant pontos váltásokat követel meg a színésztől.