Egy hóhér fejvesztve bolyong az eszét vesztett városban, s kegyetlenül mulatságos kalandjai során megváltozik mindaz, amit a világról és annak értékeiről általában gondolhatunk - olvasható a dráma fülszövegében. Az erkölcs éppúgy állhat a hivatásos gyilkos oldalán, mint a tudás az analfabétáén, az igazság pedig, melyről mindenki papol, talán nem is létezik. A halál árnyékában mindenki önmagával van elfoglalva: a szépséges özvegy férfira, a korrupt hivatalnok pénzre vágyik, a neves tudós pedig még saját kivégzését is tudományos kísérletként próbálja hasznosítani.

Hamvai Kornél pikareszk szerkezetre épülő komédiája, mely a francia forradalom korának Párizsát a vidékről érkezett, jámbor és becsületes hóhér szemszögéből, sajátos görbe tükörben láttatja, az utóbbi évek egyik legnagyobb közönség- és szakmai sikert aratott kortárs magyar drámája. (…)

Az Újvidéki Színházban a főszerepet Balázs Áron alakítja, az előadásban pedig a társulat szinte minden tagját láthatjuk. Csík György díszlet- és jelmeztervező jóvoltából látványos előadás készült, melynek másik jellegzetessége, hogy rendkívül sok színészt vonultat fel, az Újvidéki Színház majdnem minden tagját, valamint a főiskolás hallgatókat.

Szántó Márta


Dráma… 2000-ben a legjobb… Egyetértek… Lenyűgöz, tettre késztet, alkotni akarást érzek (lehet, hogy a naivság nem is erény?)!

A dramaturg szerint stációdráma… egyetértek… Aztán rájövök, hogy ez nem csak egyszerű besorolás, hanem sors. Nem csak a hóhéré, hanem rendezőé, színészé… alkotósors…

Először hittem, hogy értem. Hogy csak hittel, elhivatottsággal végig kell mennem az úton, amit elém varázsol… Kellő komolysággal elindultam, még önbizalom, meggyőződés is volt a tarisznyámban, nagyszerű társakkal magam mögött. Egy idő után még azt sem bántam, hogy lemaradozok, hisz útitársaim könnyen vették az akadályokat és már éreztem a győzelem ízét, az örömet, amikor majd bevárnak a célegyenesben és meghódítjuk a drámát. Azt csak remélem, hogy még időben értettem meg, a drámának nem oktalan gyaloglókra, öntelt menetelőkre van szüksége, hanem olyan útitársakra, akik a maguk útját járják, de azt megrajzolják, egyengetik és ki is kövezik!

Tehát, jönnek a stációk, nem csak a hóhéré, hanem az alkotóké… A rendező néha úgy érzi, hóhér, néha meg azt gondolja: mennyivel jobb lenne akár még hóhérnak is lenni… A körülmények, a véletlenek meg be sem jelentkeznek, csupán jönnek és kényszerítenek, kínoznak színészt, rendezőt, tervezőt… és egyszer csak a rendező világosan látja a dráma kétségbeesett kapálózását, napnál világosabb jeleit ( szegény, ki tudja, mióta próbálja a butaságot, a homályt eloszlatni!?) és azt mondja, rájöttem!… van egy ötletem!… és a legrosszabb esetben azt gondolja, hogy tényleg ő találta fel a langyos vizet.

És amikor a rendező látja a fényt annak az alagútnak a végén, amelyet talán ő maga épített saját útitársai köré, akkor mély tisztelettel ad hálát a feléje nyújtott kezekért, a barátságért, a véletlenekért, körülményekért, haragért, ügyetlenkedésekért és sikertelenségért, de leginkább a közös akarásért, mert így talán meghódítható és a hóhérhoz hasonlóan szabadok leszünk.

Okos dráma.

László Sándor