Tudom, a közönség hozzászokott a Figura kihívásaihoz, a határokat feszegető, elgondolkodtató, „másfajta” előadásaihoz. Ezt a gondolatsort követve, azt hiszem, a Történetek a láthatatlan városból teljesíti a nézők elvárásait, ami a színházi formát, nyelvezetet illeti. Újdonsága az előadásnak, hogy a színpadra invitálja a várost mint színészt. Azt a várost, ahol a Figura létezik, és amelynek minden adandó alkalommal a lelkéből ad egy darabot.



Útban Gyergyószentmiklós felé, készülve a társulattal való találkozásra, amelyről annyi nagyszerű dolgot hallottam, kikötöttem, hogy a „hely” és a „színház” közötti kapcsolaton fogunk dolgozni (be kell vallanom, a kíváncsiság vezetett a Figura mint színházi világ, és Gyergyószentmiklós mint világ kettőssége felé).

A próbafolyamat alatt az összes a színpadon jelen levő alkotó kifejezőeszközével és kreativitásával „beleírt” egy sort, vagy egy egész szakaszt az emberek és helyek költeményébe. Az előadásban az uralkodó és fojtogató város fokozatosan elveszti erejét, egyre kisebb és kisebb lesz, mikor az emberek a saját életüket kezdik írni, mikor a történet lakott területté változtatja őket.

Színész, látványtervező, vizuális művész, műszaki személyzet, igazgató, mindenki a maga külön kis területén, de együtt „írtuk” ezt a verset emberekről és helyekről, és írás közben megszületett a kérdés: a város rója a sorokat vagy az emberek?

Vava Stefãnescu