Az Opera hőse egy ördög. Táj-ördög: csíki ördög.

De az a székely ördög, aki a Hargita tetejéről jó messze ellát. Patáival sánta ritmusokat dobog, akárcsak egy másik ördög Sztravinszkij katonájának történetéből, de anélkül, hogy ennek hatása alá kerülne. Vasvillájával, pokoli zajjal hányja egymás hegyére-hátára a hangokat, de elhatárolja magát a pusztán hangoskodóktól, a vaklármát csapóktól. Két szarvával felökleli a magyar népdal hangközeit, és addig görbíti, ferdíti, gyötri, gyömöszöli, kényszergeti az eredendő ártatlanság állapotában fogant dallamíveket, amíg a maga elszabadult, elrugaszkodott ördöngösségeihez nem idomítja őket.

Láttam a partitúrát. A zenekarban a fúvósok kénköves lángokat fújnak, a hegedűsök piszkavassal nyomorítják a húrokat, az ütősök fortyogva, sisteregve, bugyborékolva ijesztgetnek jámborokat és paráznákat; a híres ördögről, Durumóról dörömbölnek, míg maga Durumó farka csapkodásaival angyali hangocskákat is meg-megkondít, s míg garázda ördögfiókák bizonyos színváltozások zenéjének tetszés szerinti tartamával garázdálkodnak vagy éppen lihegnek, hancúroznak.

Rónai István



Vermesy Péter operája sok vonatkozásban első. Helyileg mindenképp, de nem helyiérdekűségben is! Egyebek mellett éppen azért első, mert zenéje felmagasztosít egy prózát, más világ nyelvére fordít le egy zárt- és önkörű kultúrából sarjadt szöveget. Tamási szellemessége a kilencoldalas novella egész vonalán megmarad székely jóízűségnek, Vermesy operája azonban nyelvterülettől függetlenül képes a maga jól beosztott, a „kevert esztétikai minőségekkel” helyes mértékben sáfárkodó bölcsességével magyar mű lenni.

Jakabffy Tamás



E szűk színházi, családi körben mindenki Vermesyről beszél. Ki tanára, ki tanítványa, ki barátja, ki játszótársa volt. Megjelennek történetei, gesztusai, mozdulatai, kedélye, fájdalmai, tréfái, mókái.

Azt a nagy napot, hogy műve a közönség elé kerülhessen, nem élhette meg, mégis itt van közöttünk, alkotása csodáját ránk sugározza.

Nem holt – bennünk élő szerzővel dolgozunk.

Békés András

Az opera cselekménye
Odalent Csíkba’
Meghalt az ördög.

Figyelmetlen volt
Szolgálatban…

Te léssz utódja, Durumó!
Leméssz helyébe, Durumó!

Szolgálatra ím beosztottalak:
Csíkországban leszel halálig


Imigyen rendelkezik a Fényességes, és Durumó, az új ördög megérkezik Csíkországba, „szolgálati helyére”, s rögvest az éppen gyónni igyekvő Székelybe botlik egy téli hajnalon. Emberünk megtisztulni igyekszik, hiszen mint maga mondja: „amint menyecskéket látok…, akár rútak, akár szépek, nyakra-főre félrelépek”. Vele tart gyónni az Ördög is, ám őt emberi bűnök nem nyomasztják, így aztán a plébános kénytelen kihirdetni: „kend az első angyal Csíkban”. A sikeres megtisztulás után jólesne egy korty „fodormintás”, ám a Kocsmárosné szigorú és barátságtalan, mígnem…

És ettől kezdve az ördög-farok működésbe lép: varázslata nyomán, a Kocsmárosné révülten veti magát a Székely karjaiba. Ám ördögünk elirigyli az ember-szerelmet, s mire hazaérnek, a székely menyecske már őérte lángol, s annak rendje-módja szerint fölszarvazza urát az ördöggel.

No de nem azért székely a Székely, hogy holmi ördög kifogjon rajta: a bosszú nem marad el, az ördög lépre megy, s a Fényességes máris nézhet új szolgálattevő ördög után Csíkba.