„A többség csak elszenvedi a kortárs zenét”
Réfi Zsuzsa
A kivételesen sokoldalú alkotó-előadó most mégis úgy döntött, két filmmel kivételt tesz, Gothár Péter mozijához és Jankovics Marcell Toldi rajzfilmsorozatához is zenét komponál. Közben pedig sorra születnek ős-operái, tanít, vezényel, megírt egy újabb, egész estés zenedrámát, s művészeti vezetőként irányítja a Kolozsvári Magyar Operát. A zeneszerző-karmesterrel új műveiről, kortárs kompozíciókról, a jövőre induló, egyházzenei fesztiváljáról, valamint az otthonról és az itthonról beszélgettünk.
Próbáról érkezik éppen, hiszen Kolozsvárott Tompa Gábor rendezi A varázsfuvolát, amelynek Ön a dirigense. Milyen Mozart-produkciót láthatnak az érdeklődők?
– Reményeim szerint igazán különlegeset. Gábor nagyszerűen elsajátította a darabot, és ez minden rendes operarendezésnek az alapja. No meg persze az is, hogy a rendezőnek legyen igazi víziója. Neki van. A varázsfuvola közkedvelt mű, az archetípusait mindenki ismeri, megjelenik benne a kereszténység, a szabadkőművesség és sok-sok olyan probléma, amivel színpadi műben ilyen közvetlenül kevesen foglalkoznak. Mozart nagy csodája, hogy nála egyidejűleg van jelen a rendkívüli gyermeki naivitás, a végtelenül egyszerű, őszinte megközelítés, valamint a kor eseményeiről való, összetett gondolkodás. Gábor a művet - minden olcsó aktualizálás nélkül - a mi korunkra fordította, megmutatja, hogy a darabban megjelenő eszmerendszer, a szépség, a jóság miként figyelhető meg napjainkban. S mikor jön el az a pillanat, amikor az érdek felülírja az erkölcsöt… Hallatlanul elmélyülten készül mindenki, és sokat is várok az előadástól!
– Nehéz a helyzetünk, az elmúlt hónapokban mindenkit nagyon megviselt, lepusztította a kollégáim pszichéjét, hogy nem dolgozhattak a szakmájukban. Rettenetes érzés mindenkinek, és most sem tudjuk, mi lesz… Mindenesetre a Mozart-premierre is sakktáblaszerű-ültetéssel készülünk, ami azt jelenti, hogy a nyolcszáz férőhelyből háromszázat használunk. Az évadunk egyelőre a pótlás jegyében telik, A varázsfuvola még tavasszal maradt el. De így is törekszünk arra, hogy Kolozsvár nagy büszkeségét, a kortárs opera-sorozatunkat folytassuk. Már készült egy lemezfelvételünk korábban, amelyre Vajda Leonce és Lénáját, Orbán Pikko hercegét és az általam írt Szirént rögzítettük. Most pedig azt tervezzük, hogy Vermesy Péter Ördögváltozás Csíkban című operáját, Csemiczky Miklós A brémai muzsikusok című alkotását, valamint az én darabomat, a Boldogasszony lovagját is felvegyük. Ezek ugyanis repertoáron, azaz ‘kézben’ lévő művek, arról nem is beszélve, hogy forráskiadványok! Bízunk benne, hogy a felvételek elkészülnek a szezonban. Emellett rengeteg felújítás vár ránk, szóval ez az évad arról fog szólni, hogy kicsit rendbe hozzuk a ‘kötelező olvasmányokat’. Kimondottan fiatalok számára igyekszünk kevéssé ismert Erkel-operákat is bemutatni, olyan szerkesztésben, hogy felkeltsük érdeklődésüket a művek iránt. Nagyon elkötelezetten játsszuk az operett-repertoárunkat is, mert Kolozsvárott ezek a művek az anyanyelv ápolás fontos eszközei, és igazán tisztességes produkciók születnek.
Műsoron marad a tavalyi nagy sikere, új operája, A krónikás?
– A tetszés ellenére nagy jövőt nem jósolok neki, mert tíz fontos gyermekszereplője van, és maga a mű is óriási lélegzetű. S azt hiszem, ha egy előadásban százötven gyerek van a pódiumon, az nem tud nem nagy siker lenni… Egy józan szerző tisztában van ezzel. Az üzenete - hiszen menekültekről szól, akik zenélni tanítják az őket befogadó város lakóit - nem tudom mennyire realizálódik, de úgy vélem, az alkotó átbucskázhat akár nyolcszor is a fején, akkor se biztos, hogy a publikum azt szűri le, amit ő a darabjával mondani szeretne. Persze örülök, hogy ez a monumentális produkció városi összefogással megszülethetett, s hogy a bemutatója nagy ünnepe volt Kolozsvárnak. A növendékem rendezte, mind a négy előadása táblás házakat vonzott, operettsikert aratott. Egyelőre marad repertoáron, a további sorsát pedig majd meglátjuk.
– Öt éve pályázok kitartóan, most végre sikerült támogatást kapnunk a kolozsvári Magyar Egyházzenei Fórumra. A rendezvény kiterjed az egész Kárpát-medencére, 12 templomban, 26 rendezvény várja majd az érdeklődőket, három héten keresztül. Eredetileg adventre terveztem, de a helyzetre való tekintettel el kellett tolnunk jövő év húsvétjára. A fórumon fellépnek felvidéki és délvidéki kórusok, magyarországi együttesek, sok-sok erdélyi társulat. Temérdek izgalmas mű született az elmúlt harminc évben, irdatlan az egyházzenei repertoár. A rendszerváltást követően ugyanis a szerzőkben átszakadt egy gát, mindenki óriási örömmel látott neki komponálni ezen a magasrendű formanyelven. A fesztivál, amelynek én vagyok a szerkesztőbizottsága, a művészeti vezetője is, koprodukcióban születik a Kincses Kolozsvár Egyesülettel, és mellénk állt mind a négy történelmi egyház.
Szervez, irányít, próbál, dirigál, közben pedig - két vígopera után - egy újabb zenedrámát is komponált. Mikor volt erre ideje?
Nekem az írás mindig csak kampányszerűen megy. Így rendeződött be az életem, hiszen előadóként, karmesterként, tanárként is dolgozom, s ezek a tennivalók nem teszik lehetővé, hogy az ember folyamatosan komponáljon. Ha viszont írok, akkor megpróbálok annyit együtt lenni az anyaggal, amennyi csak lehet, s figyelek, hogy semmi se zökkentsen ki, ne vonja el a figyelmemet. Erre szolgálnak például a franciaországi utak, amikor csak és kizárólag komponálok, még a telefont sem veszem fel. Így született ez az új opera is, de erről nem beszélhetek még…
– Végül nem fejeztem be, mert tavasszal már látszott, hogy nincs esély a júniusra tervezett bemutatóra. Ez már a sokadik ős-operám, hiszen készítettem már Szent Mártonról, Szent Jakabról is ilyen művet. Szeretem ezeket a középkori misztériumjátékok mintájára készült darabokat. Tökéletes történetek, amelyeket a folklór és az egyház is alakított, így ezer éven keresztül kristályosodtak ki, s dramaturgiailag is tökéletesedtek. Szenzációsak, s mindegyik őrülten érvényes ma is. A spirituális tematikának nagyon is lábszagú, világias, gyakran humoros feldolgozásai. Kacagunk a nagy szenteken, mert ők is csak esendő emberek. Bízom azért abban, hogy majd ismét folytatódhat a sorozat, hiszen nagy tetszést aratnak a darabok, nem is számítottam rá, hogy így megérintik a publikumot. Úgy véltem, réteg-művek lesznek, de ez a közlés egyértelműen populáris. Van persze, amikor azt gondolom valamiről, hogy bombabiztos siker, és aztán elkezdi a csönd körülvenni…
Ez viszont biztosan nem mondható el azokról a darabokról, amelyeket beválogatott a szerzői estjének programjába. Szintén pótlásként hangzik fel novemberben ez a koncert, az Alba Regia Szimfonikusokkal. A hangverseny egy sorozat nyitóestje, amely azt igyekszik bemutatni, hogy a népzenei inspiráció mennyire jelenik meg a kortárs magyar zenében. Önnél a program összeállításakor inkább a bőség zavara okozhatott gondot…
– A munkáimban valóban nagyon erősen jelen van a népzenei hatás, elsősorban amiatt, hogy közel kerültem a népzenész szakmához, az autentikus népzenét játszó rétegéhez. Nagyon fontos volt a táncházmozgalom diadalmenete is, jelentős szerepet játszott abban, hogy a zenei közbeszédbe beépült a népzenei dimenzió, hogy része lett az újabb kori köznyelvnek. Azt gondolom, hogy a kortárs zene lényeges eleme kell, hogy legyen, akár beépítve, akár úgy, hogy érzékelhető a népzenével való kapcsolat. Bízom benne, hogy a Hagyományok Házában rendezett est is elszórakoztatja majd a közönséget, élvezni fogják, hogy figyelemmel kísérhetik a népzenei motívumok megjelenését a darabjaimban. Amikor ezt a sorozatot kitaláltuk Kelemen Lászlóval, fontos célunk volt az is, hogy a népzene és a kortárs zene kapcsolatára irányítsuk a figyelmet, és talán ez a szerzőknek is ösztönzést adhat…
– Nagyon. Mindig érdekelt, hogy milyen ismérvek mentén ismernek el kortársuknak például a hallgatóim az egyetemen vagy a pályatársaim, előadóim. Roppant fontos kérdés, folyton-folyvást kutatom az utóbbi években. Kortárs vagyok-e akkor, ha tonális vagy modális rendszerekben gondolkodom? Lehetek-e kortárs, s ha igen, akkor hogyan kell élnem ezekkel a hangrendszeri idiómákkal? Hol vétettem, amikor túlzottan akadémikusnak vagy konzervatívnak tartanak? Az érdekel, hogy kinek mi a kortárs. Végleges konklúziók nincsenek, mert az erről való vélekedések nagyon diffúzak. Katasztrofálisan tönkrement az emberek zenei műveltsége, még az értelmiségé is. Nevetséges módon alulképzett a publikum, és idegenkedik mindenféle szellemi erőfeszítéstől, ami a szépség megítélésével összefügg… S mivel nem ismeri, nem is mer véleményt nyilvánítani, ezért a többség csak elszenvedi a kortárs zenét. Mindez persze nem befolyásol a saját műveim esetében, csak érdeklődve szemlélem, mitől lesz valaki kortárs vagy kortársabb. S kérdés persze az is, hogy ezek az ítéletek mennyire értékmérők…
Mindenesetre visszatér egy régi, kedves műfajához… Húsz év után ugyanis ismét alkalmazott zenét komponál.
– A 90-es évek végén megfogadtam, nem írok több filmzenét, sem színházi kísérőzenét, olyan sokat készítettem azt azt megelőző évtizedekben. Erre a két felkérésre viszont nem tudtam nemet mondani. Gothár régi, nagyon kedves alkotótársam, így szívesen vállalkoztam arra, hogy Hét kis véletlen című filmjéhez zenét írjak, ahogy Jankovics Marcell Toldi sorozatát és egész estés rajzfilmjét ugyancsak izgalmasnak ítéltem. Nagy szakmai kihívás, érdekelt a tematika, és az is, hogy Jankovics Marcell hogyan gondolkodik. Ebben a rajzfilmben felértékelődik a zene szerepe, hiszen minden részben szól, elejétől a végéig. Nagy kérdés volt, hogy hogyan beszéljünk a zene nyelvén a Toldival összefüggésben. Mennyire legyen népi, reformkori, mai… Sok mindent kell egységbe gyúrni, arra is ügyelni, hogy annyi részen keresztül ne fáradjon el a zenei szövet. Mindez nagyon érdekelt, azaz érdekel, hiszen még most is folyik a munka, még nem értünk a sorozat végére.
– Megyek is vissza, hiszen lassan kezdődik főpróba-hét, közben pedig az egyetemen - amelynek már négy évtizede vagyok a tanára - is rengeteg az órám. Olyan sok, mint harmincéves koromban, jelenleg három osztályt viszek, s a mostani nem egy könnyű időszak. … A két város között éppen harminc esztendeje ingázom folytonosan, hol Budapesten töltök két napot, Kolozsvárott hármat, vagy éppen fordítva. Ott otthon, itt pedig itthon vagyok.
