„Az árnyék nélküli ember a világ legszomorúbb meséje” – mondja Az árnyék pozítiv hősnője, Annunciata.

Elveszíteni az árnyékunkat vagy a tükörképünket: a világirodalom és a művészet visszatérő témája. Számtalanszor megírták és újraírják ma is: a Pügmalióntól Chamisso Schlemihl Péter csodálatos történetén át Dosztojevszkij Hasonmásáig. Megjelent Offenbach Hoffman meséiben és Andersennél is. Svarc darabja ezeket a műveket foglalja össze és dolgozza át groteszk és abszurd humorú politikai tündérmesévé, ahol arra is találunk konkrét utalásokat, hogy milyen lehetett Sztálin korában létezni. De a diktatúra paraboláján túl a karakterek személyes útja, álmaik rejtett tartalma, önmaguk keresése is fontos.

A különös, déli országba utazó és azt tanulmányozó Tudós két szerelem közül az arra nem érdemeset választja és elveszti az árnyékát. De a történet végén az igaz szerelemnek köszönhetően bekövetkezik a csoda, ami mindent megold. A kettévált én útja végéhez érkezik, ahol mind az Árnyéknak mind az igaz szerelemnek meg kell találniuk új helyüket a világban. Külön-külön, annak függvényében, hogy a Hold, a Nap vagy a reflektorok fényében állnak.