A 450 éve született William Shakespeare Vízkereszt-je egyike a legnépszerűbb, a legtöbbet játszott művének. A XVII. század első évében, 1601-ben íródott vígjátékában is, ahogy oly sok más művében, a kiismerhetetlen, titokzatos szerelemé a főszerep. Erről sokan szóltak már, de ahogy Shakespeare mutatja, az mégis más. Keresztbe-kasul tör rá a vágy a főhősökre, a néző pedig önfeledten kacaghat rajtuk, hisz legalább ezúttal ő megúszta… Miközben olyan örökérvényű kérdéseket tesz föl a szerző nekünk, hogy vajon a külső vagy a belső a fontosabb-e a nagy érzelem születésénél, kiismerhetjük-e szerelmünket, van-e szerelem szenvedés nélkül? Még azt sem lehet biztosan tudni, ki kit szeret: Olívia, a grófnő Violát? Vagy Cesariot? Vagy inkább Sebastiánt? Viola Orsinót, a herceget? Malvolio tényleg Olíviát? És Orsino? No és Böföghi? Mária vajon miért megy feleségül Tobihoz? Mennyi kérdés, és nincs biztos válasz. Shakespeare a szerelem ezerféle árnyalatát mutatja meg, a boldogtalanét, a beteljesültet, a reménytelenét, a „kézenfekvőét” stb. És mivel ennyire ismerős minden ebben a világban, magunkon is nevetünk, miközben őket nézzük.