Az európai irodalmi és Ibsen-díjas norvég Jon Fossé műveit már negyven nyelvre lefordították, novellái esszéi népszerűek. Előszeretettel nyúl merész témákhoz. Lefordította a Bibliát és Halál Thébában című művében pedig Szophoklész három drámájából -  az Oidipusz királyból,  az Oidipusz Kolónoszban-ból  és az Antigonéból -  egy egy estés, egymásba szövődött történetet alkotott. A székesfehérvári előadás rendezőjével, Horváth Csabával beszélgetek.

Mennyiben különbözik ez az előadás az oslói, a Szász János-féle rendezéstől?
– Az akkori előadást Szász Jánossal együtt állítottuk színpadra. Az az oslói színház és Jon Fosse felkérésére készült. A mi  mostani előadásunk egészen más. Egyrészt az egy nagy színpadi produkció volt, s norvég nyelven adták elő. Engem már ott magával ragadott ez a munka a nagyon izgalmas drámai sűrítmény. Annak idején nekünk készült egy nyersfordítás, ami alapján dolgozhattunk.  Annyira izgalmasnak találtam ezt, hogy azóta is foglalkoztatott, s  tervezgettem, megcsinálom  stúdiószínpadra is.

 A mű különös története ellenére nagyon sok aktuális üzeneteket hordoz…
 – Ezt érzékeltem én is, és ezért kértem meg Domsa Zsófiát, aki a norvég nyelv nagy tudója, irodalomtörténész, Jon Fosse életművének ismerője, hogy hogy készítsen ebből egy autentikus fordítást. A mű ide készült Székesfehérvárra, számunkra.

Jon Fosse a három Szophoklész-drámát három felvonásba , de esszenciális eggyé sűríti. Az első rész intenzitásában különbözik a másik kettőtől, mert hagyományos  színházi megoldású, míg az utóbbiak mozgásvilága gazdagabb.
 – Valóban, a második és harmadik rész történetei jobban igénylik a gesztusok használatát.  Az első felvonás valóban nem annyira elvont. Ez szinte egy realista dráma, ahol nyomozás indul az igazság kiderítésére. Onnantól kezdve, hogy az igazság kiderül, egy mélyrepülés indul. A második felvonás, a Kolonosz, az számomra a vezeklés stációja, a vezeklés felvonása. Ezért ott a fizikalitásnak sokkal több helye és ereje van. A harmadik felvonás, az Antigoné-történet pedig már egy lavina, ahol már nincs megállás, ott sokkal intenzívebb, dinamikusabb játékokra van lehetőség.

 Ezzel az ókori történettel  kiket kíván megszólítani?  
 – Természetesen mindenkit, de a fiatalokat elsősorban.  Itt nem csupán a klasszikus irodalom fontos témáit ismertetjük, sok az olyan aktuális motívum, amelyek körülveszi a mindennapjainkat.
 
 Ez az előadás nemcsak az uralkodó hatalmának kérdését feszegeti, hanem szól a férfi és női szerep vállalásairól is, aminek az utóbbi hónapok történései különös hangsúlyt adnak.  
 – Örülök, hogy szándékunk érzékelhető. Az a fajta tekintélyelv, amiben mi fölnőttünk,  az tűnik el és fordul át.  Ez abszolút benne van ebben a drámában. A férfi és női hatalmi viszony megjelenítése pedig fontos. Fontos, hogy a színház aktuális legyen, mert különben miért is csinálnánk. 
 
 A Port.hu százhuszonkilenc munkáját jegyzi. Csak 2017-ben a Riviera Girl (Fővárosi Operettszínház), Iphigénia Auliszban, Szerelemárú, Bakkhánsnők (Odry Színpad, osztályvezető tanár), Szürke galamb és  (Stúdió K),  s a Forte Társulat előadásai közül is láthatunk sokat különböző helyszíneken, nemcsak a Szkénében.
 – Igen, és a  Színművészetin megy még a Roberto Zucco, s  a Fortéban megy  egy komplett repertoár: a Bűn s bűnhődés, a Patkányok, a Nagy füzet,  a Toldi, a Te országod. Egy hónapja jöttem haza Amerikából.  Philadelphiában rendeztem Garcia Lorca Vérnászát.

 Ezt a művet már megrendezte Székesfehérvárott. Az amerikai előadás  mennyiben különbözik az itthoni bemutatótól?
 – Teljesen más. Újra fogalmaztam a művel kapcsolatos gondolataimat.  Így meg is nyugodtam,  mert nagy kedvencem ez a dráma, és azt gondolom, hogy most sikerült úgy körbejárnom, ahogy kell.
 
Mire készül?
 – Egy Thomas Bernhard írásaira épülő darabot csinálunk a Fortéval. A Trafóban februárban lesz a bemutató.  A Szkénében is lesz majd tavasz vége felé bemutatónk, de arról még nem szívesen beszélek. Fehérvárott ez az egy bemutatóm van ebben az évadban, illetve lehet hogy lesz majd nyárom egy új a Fortéval, de még az nagyon messze van.