A szecsuáni jólélek - színmű

„A határozatunk úgy szól: ’A világ megmaradhat jelenlegi állapotában, ha megfelelő számú jóember találtatik benne, ki emberhez méltó életre képes’.”

Brecht színdarabjainak bemutatóját kiemelt figyelem övezi a szakma és a közönség részéről, Shakespeare-hez hasonlóan „kultuszszerzőnek” számít hazánkban. Míg „Vilmos mesterre” – a műfordítóknak köszönhetően – szinte nemzeti íróként tekintettek, addig Brecht saját színház-esztétikai modelljét kötelező érvényű dogmává merevítették. Talán ez lehet az oka, hogy a német alkotó műveinek bemutatóit előítéletszerű elvárások övezik.
Ezek az elvárások a hatvanas évekre voltak legfőképpen jellemzőek. Tény azonban, hogy Brecht darabjai magukon viselik a szerző színház-esztétikai kánonjának következményeit. Ilyenek például a cselekményvezetés esetleges hiányosságai, a figurák megíratlansága, a történetek befejezetlensége, valamint a dalbetétek, amelyek sok esetben – az operetthez hasonlóan – megállítják a cselekményt.
A szecsuáni jólélek története, melyet az író kiváló drámai szituációkban fogalmazott, nem klasszikus brechti előadást eredményez. Veszprémben, a Latinovits Zoltán Játékszínben a rendelkezésre álló kicsiny tér szinte arra kényszeríti az alkotókat, hogy a drámaiságot szuggesztív színészi alakításokkal segítsék.
A dráma hősnője, a segítőkész Sen Te, egyszer csak vagyonhoz jut, kapitalista lesz, és rá kell jönnie, hogy ha jót akar, ahhoz akár kíméletlennek is kell lennie. De vajon akkor egyenesen az égből érkező három isten egyáltalán képes-e segíteni…? El kell gondolkodnunk: a hatalomgyakorlás és a messianizmus kérdésén!

Epilógus:

„Tisztelt közönség, csak semmi harag,
Tudjuk: nem jól végződik a darab.
Arany legendát terveztünk, derűset,
S mire megírtuk, a vég keserű lett.
Mi is csalódtunk: a függöny lehull,
S marad száz kérdés megoldatlanul.
…Tisztelt közönség, kulcsot te találj,
Mert kell jó végnek lenni, kell, muszáj!”