Színházak
Latinovits-Bujtor Játékszín
- 2022/2023
- 2018/2019
- 2017/2018
- 2014/2015
- 2013/2014
- 2012/2013
- 2011/2012
- 2010/2011
- 2006/2007
- 2005/2006
- 2004/2005
- 2003/2004
- 2002/2003
- 2001/2002
- 2000/2001
- 1999/2000
Fjodor Mihajlovics DosztojevszkijFehér éjszakák
Szereplők: Cservenák Vilmos és Hámori Gabriella m.v.
- rendezőGálffi László
Bár drámát nem írt, Dosztojevszkij (1821-1881) mégis jó ideje színházaink egyik legkedvesebb szerzője, regényeiből készült adaptációk minden évadban felbukkannak hazánk színpadjain. A Veszprémi Petőfi Színház bemutatójának újdonsága, hogy az alkotók ezúttal nem valamely regényét, hanem egy elbeszélését alkalmazzák színpadra.
A Dosztojevszkij-elbeszélések színrevitele más problémákat vet fel, mint a regényeké. Ami talán a legkézenfekvőbb (és a dráma szempontjából legfontosabb) különbség: az elbeszélői pozíció Dosztojevszkij regényeiben többnyire kifejezetten gyenge, a narráció alig-alig tartja össze a szöveget, s szinte soha nem reflektál az eseménysorozatra. A felkavaróan zseniális, mély és eredeti gondolatokkal telített, ám nem igazán jól megformált regényekkel szemben a talán kevesebb újdonságot hozó és kevésbé izgalmas kisepikai művek szinte tökéletesre csiszoltak, s ennek záloga épp a narráció határozottsága, az elbeszélői pozíció egyértelműsége és az eseménysorozat szüntelen reflektáltsága. Az elbeszélések a maguk komplexitásában adaptálhatók, a bennük megjelenített szituációk viszont nem válnak automatikusan drámai helyzetekké, s a színrevitelt nehezíti megformálásuk magas esztétikai színvonala.
A Fehér éjszakákban hangsúlyozottan az egyik szereplő szemével látjuk a másikat. A férfi szemével a nőt. Az Álmodozó emlékei idézik fel Nasztyenkát. A Fehér éjszakák című adaptációban a befogadónak könnyű azonosulnia a reménytelenül szerelmes, szerelméért minden áldozatra kész, rokonszenves Álmodozóval. A rendező, Gálffi László (akinek ez az első rendezése), alakítja a szöveg párbeszédeit színpadi dialógusokká és monológokká, hagyja, hogy a néző is az Álmodozó szemével lássa a lányt, hogy szeresse mindkettőjüket, drukkoljon szerelmükért, s Nasztyenka végső döntésekor átérezze a fiú magányát. Az Álmodozó nem valami esetlen, elvarázsolt figura, hanem az átlagnál érzékenyebb, gátlásosabb, naivabb, s ezért sebezhetőbb fiatalember. Magával is tud ragadni, de együttérzést is tud kelteni. Nasztyenka, a lány szelíd esetében érzékeltetni kell a naivitását és felkavaró szenvedélyét, s szinte mindvégig tökéletesen lebegtetve az Álmodozóhoz fűződő kapcsolatának ambivalenciáját. Az Álmodozó emlékezik négy éjszaka történetére. \"Az üdvösség egy teljes perce! Hát nem elég ez egy egész életre?\"
A Dosztojevszkij-elbeszélések színrevitele más problémákat vet fel, mint a regényeké. Ami talán a legkézenfekvőbb (és a dráma szempontjából legfontosabb) különbség: az elbeszélői pozíció Dosztojevszkij regényeiben többnyire kifejezetten gyenge, a narráció alig-alig tartja össze a szöveget, s szinte soha nem reflektál az eseménysorozatra. A felkavaróan zseniális, mély és eredeti gondolatokkal telített, ám nem igazán jól megformált regényekkel szemben a talán kevesebb újdonságot hozó és kevésbé izgalmas kisepikai művek szinte tökéletesre csiszoltak, s ennek záloga épp a narráció határozottsága, az elbeszélői pozíció egyértelműsége és az eseménysorozat szüntelen reflektáltsága. Az elbeszélések a maguk komplexitásában adaptálhatók, a bennük megjelenített szituációk viszont nem válnak automatikusan drámai helyzetekké, s a színrevitelt nehezíti megformálásuk magas esztétikai színvonala.
A Fehér éjszakákban hangsúlyozottan az egyik szereplő szemével látjuk a másikat. A férfi szemével a nőt. Az Álmodozó emlékei idézik fel Nasztyenkát. A Fehér éjszakák című adaptációban a befogadónak könnyű azonosulnia a reménytelenül szerelmes, szerelméért minden áldozatra kész, rokonszenves Álmodozóval. A rendező, Gálffi László (akinek ez az első rendezése), alakítja a szöveg párbeszédeit színpadi dialógusokká és monológokká, hagyja, hogy a néző is az Álmodozó szemével lássa a lányt, hogy szeresse mindkettőjüket, drukkoljon szerelmükért, s Nasztyenka végső döntésekor átérezze a fiú magányát. Az Álmodozó nem valami esetlen, elvarázsolt figura, hanem az átlagnál érzékenyebb, gátlásosabb, naivabb, s ezért sebezhetőbb fiatalember. Magával is tud ragadni, de együttérzést is tud kelteni. Nasztyenka, a lány szelíd esetében érzékeltetni kell a naivitását és felkavaró szenvedélyét, s szinte mindvégig tökéletesen lebegtetve az Álmodozóhoz fűződő kapcsolatának ambivalenciáját. Az Álmodozó emlékezik négy éjszaka történetére. \"Az üdvösség egy teljes perce! Hát nem elég ez egy egész életre?\"
2003. 10. 18.