John Worthing, jómódú vidéki földbirtokos, békebíró, egy fiatal lány gyámja. Moncriff Algernon léha, londoni fiatalember a felsőbb körökből, mindig pénzzavarban. Mi köti össze ezt a két látszólag nagyon különböző úriembert? Amikor unják az életmódjuk nyújtotta lehetőségeket, kiszöknek kicsit belőle. A feddhetetlen békebíró kitalál magának egy Londonban élő züllött fiatalabb testvért, akit időről-időre ki kell húznia a slamasztikából. Algernon pedig egy vidéken élő Bunbury nevű betegeskedő barátot, aki sűrűn a segítségére szorul. A jól működő kettős élet egyszer csak akadállyá válik, képtelenebbnél képtelenebb, viccesebbnél viccesebb félreértések, komikus helyzetek forrásává lesz, amikor közbeszól a szerelem. Wilde abszurdba hajló, a burleszk elemeit megelőlegező vígjátéka szemtelen bájjal, csillogó szellemességgel ironizál egy agyonszabályozott, önmagát túlélt, már csak külsőségeiben létező, képmutató társadalmon.

Elfriede Jelinek közelíti Wilde világát a miénkhez. A szavak közt való bujkálás ördöngös játékát, ahogy Kosztolányi Dezső nevezte, a szavak ördöngös játékává formálja. Kimondja, amit Wilde csak szeretett volna kimondani, ha nem fenyegeti a betiltás vagy egyenesen a börtön veszélye. Jelinek tovább tekeri Wilde kifinomult nyelvművészetét, bűvészkedik a nyelvvel, ami meghökkentő humorával tovább gazdagítja ezt a nem létező címszereplő nevét viselő, komédiát, a Bunburyt.