Molnár Ferenc 1924-ben megjelent és bemutatott színműve egy pesti Hamupipőke-átirat – természetesen a Molnárhoz méltó ironikus és szívfacsaró változatban. 

Adott a vidéki kamaszlány, aki az érett korú nagynéni fővárosi – csupa férfiembert kvártélyozó – panziójában cselédkedik, folyton szidják, és minden boldogsága, ha befizethet a „Nemzeti karzatára”. Illetve nem egészen, hiszen szerelmes. Történetesen a háziasszony (egyik) szeretőjébe (későbbi vőlegényébe), az ötvenes éveit taposó mogorva Siposba, akitől azonban aligha remélhet viszonzást.

A vágynak és valóságnak ritka találkozása az a három felvonás, amely ennek az üvegcipős kis cselédnek a szívéről szól. Megvan benne az álmok komédiája, az álmok tragédiája, s az álmok megváltó szépsége. – írja Földi Mihály a Nyugat című folyóiratban az első bemutatót követően. 

Mohácsi János érdemes művész, közgazdasági tanulmányait félbehagyva, 1984-ben debütált mint színházi rendező a legendás színházi műhelyként ismert Kaposváron, ahol 2010-ig állandó rendezőként valamint 2013-ig a Kaposvári Egyetem Színművészeti Intézetének színészmesterség tanáraként működött. 

Mohácsi rendezéseire a radikálisan sajátos szövegkezelés jellemző, „úgy állít elénk minden történetet, ahogy egy ma élő Katona József, Shakespeare, Goldoni, Schiller stb. tenné”. (Kiss Gabriella)

Előadásainak gyakran nem csak rendezője, hanem szerzője is: több produkcióját író-dramaturg testvérével, Mohácsi Istvánnal közösen jegyzi.