Minden vers önálló univerzum. Ha valamilyen varázslattal kicsalogatjuk nem is önmagát, sokkal inkább a külvilágot védő csontburkából, könnyen elszabadul, s keletről jött, bíborpalástos duhaj legényként uralma alá hajtja az általunk ismert valóságot.

Hirtelen volt erdők és ó-nádasok tarkította ős, buja földön találjuk magunkat, melynek közepén ködben, homályban alszik, alszik a csók-palota. Termeiben persze ezer fehér szép (forró, nagy) asszony piheg várva egy hajdani eltévedt lovasra, miközben sír nyerít és búg a fekete zongora...Fusson, akinek nincs bora!