„A darabot 1958-ban mutatták be először. A klasszikusnak mondható alkotásba bele lehet magyarázni, hogy a szocialista lakásbürokrácia szatirikus kritikája, de nincs értelme ilyen kifacsart gondolatokkal megterhelni, hisz csupán egy vidám bohózat fiatalság, szerelem és humor örökké eladható kombinációjával. A mű fabulája szerint a Bástyasétány 77. szám alatt álló lerobbant kúriához érkeznek a lakáskiutalással fiatalok. A hivatal azonban egy tévedés folytán két csoportnak ad lakáskiutalást: egy fiúcsapatnak, illetve három lánynak. A fiatalok megdöbbenve találkoznak össze a helyszínen, és először mindent megtesznek, hogy elüldözzék a másikat. Eközben megjelenik a szomszédból egy jósnő, Elvira és egy furcsa alak, John, akik szintén maguknak akarják a Bástyasétány 77-et. Szövetkeznek, lefizetik a hivatal végrehajtóját, aki ekkor «hirtelen» felfedezi, hogy a fiatalok nem is felelnek meg a feltételeknek. A fiúk és lányok felfedezvén a korrupciót, összefognak a hivatalnok és a csalók ellen. No és persze egymásba szeretnek...

A darab vígjátéknak ugyan vígjáték, de meglehetősen fantáziátlan: mihelyt a három fiú megjelent s az ugyancsak három miniszoknya belibbent, még a vak is látta, hogy a lányok előbb-utóbb jövendőbelijükre lelnek a velük ideig-óráig hadilábon álló fiúkban. A többi? Egy-két veszélytelen fricska a lekenyerezhető, ám mindent agyongabalyító bürokrata orrára. Burleszk ráadásnak a John-Elvira kettős, leleményes bújócskázás a hol mozdulatlan, hol életre szökő Ámor-szobor körül… És kész a derűs, felhőtlen komédia.” (Oláh Tibor, Vörös Zászló)