Színházak
Szigligeti Színház Nagyárad
- 2024/2025
- 2023/2024
- 2022/2023
- 2021/2022
- 2020/2021
- 2019/2020
- 2018/2019
- 2017/2018
- 2016/2017
- 2015/2016
- 2014/2015
- 2013/2014
- 2012/2013
- 2011/2012
- 2010/2011
- 2009/2010
- 2008/2009
- 2007/2008
- 2006/2007
- 2005/2006
- 2004/2005
- 2003/2004
- 2002/2003
- 2001/2002
- 2000/2001
- 1999/2000
- 1998/1999
- 1997/1998
- 1996/1997
- 1995/1996
- 1994/1995
- 1993/1994
- 1992/1993
- 1991/1992
- 1990/1991
- 1989/1990
- 1988/1989
- 1987/1988
- 1986/1987
- 1985/1986
- 1984/1985
- 1983/1984
- 1982/1983
- 1981/1982
- 1980/1981
- 1979/1980
- 1978/1979
- 1977/1978
Csak egy kis emlék
- rendezőGábor Kati
- díszlettervezőMaria Haţeganu
- koreográfusSăteanu T. Gitta
- szerkesztőNemlaha György
- zenei vezetőRézmûves Zoltán
- fényNagy Imre
- hangAntók Zoltán
Akik Váradról indultak, és a... halhatatlanságba érkeztek
Összeállítás Kondor Ernő, Seress Rezső, Márkus Alfréd és Fényes Szabolcs dalaiból
A nosztalgia-est műsorán Kondor Ernő, Seress Rezső, Márkus Alfréd és Fényes Szabolcs dalaiból készült válogatás hangzott el. A szerzők Váradról indultak valamikor és a halhatatlanságba érkeztek a műsorlap alcíme szerint. Kuplék és érzelmes dalok váltogatják egymást és feldereng a színpadon, nemcsak a konferanszié szövege nyomán, de az előadott énekszámok hatására egy hajdanvolt világ.
Szomorú vasárnap, Én úgy szeretek részeg lenni, engem még nem szeretett senki, Szeressük egymást gyerekek – mind csupa jól ismert melódia és dalszöveg.
Majd a nevet a Róth, a Luxusvonat, Oly jól csúszik ez a banánhéj ritmusos, táncra szólító taktusai. Csak egy kis emlék, A legtöbb ember ott hibázza el, Szeretni bolondulásig, Összecsendül két pohár, Odavagyok magáért, Fogj egy sétapálcát – íme az utolsó rész, amelyben egymás után szólalnak meg a mindenki által ismert és dúdolt slágerek.
„Csak egy kis emlék – mondja műsorunk címe. Valóban csak ez lenne? Több annál, hiszen a Váradon élt, innen elszármazott komponistákat fogja egy csokorba. Egy emlék, amelynek születésébe talán belejátszott az esti Körös-part susogása, a Schlauch tér parkjainak zúgása, a Bémer tér egykori eleganciájának bája, a Fő utca korzójának lüktetése. És talán belejátszottak azok is, akik ezekkel a szerzőkkel – Kondor Ernővel, Seress Rezsővel, Márkus Alfréddal és Fényes Szabolccsal – együtt muzsikáltak, cigánybandás jókedvben vagy borszagú bánatban: Balázs árpád, Fráter Lóránd, Beleznay Antal, az Ányos fivérek, a magyar nóta költői, akiknek a Bura- vagy Magyari-dinasztia tagjai húzták. És a színészek, akik mindehhez nemcsak a hangjukat, a maguk személyes varázsát is adták, amikor lenge operettekben, komédiákban, vagy csak úgy, asztal mellett az Emkében vagy a Zöldfában nekikezdtek a dalolásnak: Kabos Gyula, Páger Antal, Gózon Gyula, Dajka Margit, Zilahy Irén, Komlós Juci, a későbbi pesti sztárok, és azok, akik megmaradtak csak nekünk, egykori és mai váradiaknak: Papp Magda, Belényi Ferenc, Ihász Aladár, Gróf Laci bácsi, Dukász Anna, no meg ennek a kornak egyetlen nagy túlélője, Gulácsy Albert. Nélkülük nem szólhatna ma a dal – mert nélkülük sohasem tanulhattuk volna meg azt, amit a nagy Beaumarchais szerint kimondani nem lehet, csak elénekelni…
Tudjuk, hogy ezektől a hajdani valcerektől, tangóktól, pattogó indulóktól nem változik meg a világ, csak éppen annyit súgnak biztatóan, hogy az élet mégis szép.” (Nemlaha György, a műsor szerkesztője és a konferanszié)
1998. 02. 20.