„Marin Sorescu magyarul bemutatásra kerülő költői színjátékában nem pusztán annak az egyetlen asszonynak a helytálló, hősies emberségét fogalmazza meg, aki az elemi csapás – az embert és értékeit elsodró, tragikus emlékezetű árvíz – idején gyermeket szült, életet adott, példát mutatott a jövőért vállalt felelősségről. Hanem – a művészet általánosító erejével – minden olyan emberi tettről elmondja buzdító dicséretét, mely az élet, a közösség védelmében a jövő útjait egyengeti…” – Bölöni Sándor, irodalmi titkár

„Egy asszony hasát fogva kineveti az özönvizet. Van mit fognia. Hasának domborulata jobban van tömítve, mint Noé bárkája. Ez az ő egyetlen reménysége, mikor körülötte a világegyetem vízben áll…Irina falusi asszony. Ismeri jól a föld nyelvét… bebizonyítja óriási erejét… győzedelmeskedik: nem mint egyedi személyiség, hanem mint aki névtelen, mint az anyaméh, mely a sorsért felelős…Színdarab egy asszonyról, ki a szülés szertartását gyakorolja, míg e fenséges esemény mellett maga az özönvíz is jelentéktelen és képtelen, átléphető pocsolyának tűnik. Egy asszony hasát fogva kineveti az özönvizet” – a szerző, Marin Sorescu vallomása

„Antik tragédiákra emlékeztet ez a darab…heroikus asszonyalak körül árad ez a dráma, az árvíz kozmikus jelképével, a remény és a küzdés feladására csábító nyugalomvággyal, iszonnyal, rettegéssel… A hősnő falusi tanítónő, gyermekváró fiatal anya, párját hazavárja a mentésből…házának megmaradt falai közül messzire lát... – Implon Irén, Fáklya