„Georg Kreisler bécsi zeneszerző, érzelmes slágereket és nagyon szellemes kabarédalokat komponál. Évtizedek óta, évtizedes recept szerint. Átélte az Anschlusst – Ausztria Németországhoz csatolását – és emigránsként túlélte a második világháborút, majd minden felgyülemlett érzését, benyomását és megrázkódtatását megkomponálta – a maga módján – az események után. A dalokat felfűzte egy énekes-színésznő életének vázlatos történetére, s ezt énekes-színésznő felesége előadta egy bécsi színház kamaratermében, a szerző zongorakíséretével.

A történet vázlatos, a zene felszínes. Ez utóbbi azonban némi magyarázatra szorul. A művészet sokféle hatóeszközzel férkőzik hozzánk, akadnak közöttük, amelyek józan értelmünket ragadják meg, azon keresztül hatnak érzelmeinkre, késztetnek állásfoglalásra, terelik hajlamainkat – valóságos tettekig nem jutó – belső cselekvésinger irányába. És akadnak, amelyek mindjárt érzelmeinket ingerlik, hangulatot, atmoszférát teremtenek körülöttünk, s ebből az irányból terelik gondolkodásunkat valamilyen meggyőződés és morális állásfoglalás irányába. A zenei hatás útja többnyire ezt az utóbbi irányt követ... A sláger és a kuplé, s minden, amit könnyűzenének szoktunk nevezni, csak könnyedén érint. Nagy témákról és nagy érzésekről is úgy szól, hogy az érzelmes hangulatszférán vagy a mulattató ingerküszöbön túl nem hatol. Kreisler dalai ilyenek: régi sablonok, ki tudja hány ezredik változatai. De ezek a kis kopott zenei struktúrák most egy más műfaj, a színház nagyobb szerkezetének alkotóelemeiként jelentkeznek, drámai történések egymást váltó és értelmező jelzéseiként, s ami önmagában csak felületesen, szélfúvásként éppen csak meglegyint, az ebben a nagyobb szerkezetben már mélyebbre hatol… Micsoda lehetőség: pillanatok alatt átváltani ellentétes hangulatú, karakterű komédiázások ilyen villogó során; gyors átöltözések, kontraszthatású számok; nem hallható telefonbeszélgetésekre meglepődni, örömből bánatba esni, tucatnyi helyszínt és sok tucatnyi helyzetet átélni; partner nélküli párbeszédet folytatni öreggel, fiatallal, jókkal, gonoszokkal – a világgal… Olyan színészi lecke, amit a szakma minden virtuóza vágyakozva áhít magának…” Fodor Lajos

„A főszerep azé a Fábián Enikőé, kinek erős egyénisége, magával ragadó játékkedve kelti életre – s nem is akárhogyan – a figurát. Látszólag hálás, ám rendkívül nehéz feladat ez a partner nélküli, hang- és hangulatváltozásokkal tűzdelt, igazi művészi virtuozitást igénylű, egyszerre prózai és énekes szerep… Ari Nagy Sándor nem csupán a váradi változatra dolgozta át, s adta elő zongorán e rokonszenves muzsikát, hanem szinte mindvégig kontaktusban volt partnerével, majdhogynem pótolta a hiányzó, ajtókon, telefonvonalakon túli igazi partnereket.” (Szűcs László)

A Rövid Dráma Hete színházi fesztiválon a legjobb nõi alakítás díját (ex aequo) nyerte el Fábián Enikő Lola Blau szerepének megformálásáért.