Színházak
Szigligeti Színház Nagyárad
- 2024/2025
- 2023/2024
- 2022/2023
- 2021/2022
- 2020/2021
- 2019/2020
- 2018/2019
- 2017/2018
- 2016/2017
- 2015/2016
- 2014/2015
- 2013/2014
- 2012/2013
- 2011/2012
- 2010/2011
- 2009/2010
- 2008/2009
- 2007/2008
- 2006/2007
- 2005/2006
- 2004/2005
- 2003/2004
- 2002/2003
- 2001/2002
- 2000/2001
- 1999/2000
- 1998/1999
- 1997/1998
- 1996/1997
- 1995/1996
- 1994/1995
- 1993/1994
- 1992/1993
- 1991/1992
- 1990/1991
- 1989/1990
- 1988/1989
- 1987/1988
- 1986/1987
- 1985/1986
- 1984/1985
- 1983/1984
- 1982/1983
- 1981/1982
- 1980/1981
- 1979/1980
- 1978/1979
- 1977/1978
- IstvánLaczó Gusztáv
- VeronikaKovács Enikő
- KrisztiánSzentmiklósi József
- ZsuzsannaF. Bathó Ida
- TódorMogyoróssy István
- ViktorFöldes László
- MáriaHalasi Erzsébet
- rendezőZoe Anghel-Stanca m.v.
- díszlettervezőMaria Haþeganu
- jelmeztervezőMaria Haþeganu
- fordítóNagy Béla
- zenei összeállításTimu Alexandrescu
- világításMerk János
- hangBalogh Sándor
- súgóMogyoróssy Erzsébet
- ügyelőGölle Ildikó
- a rendező munkatársaGábor Kati
„A Múló szerelmek alkonyán című munkámat szigorúan politikai színműnek tekintem… Egy politikai színmű mindig a közvetlen valóságra néz, de a «jövőbe» lát… Hősöm, István a sorsa révén vélik egy olyan kor szimbólumává, amelyhez – érzi – eloldhatatlan szálakkal kötődik. És ebben az eloldhatatlan kötelékben kell szomorúságának forrását keresnünk… István annak az egyénnek a drámáját éli, akin végzetesen túllépett az idő, aki lemaradt valahol az idő egy bizonyos szegmentumába kapaszkodva. De paradox módon, a lelke legmélyén nem is akarja utolérni az időt… Korunkban a jóérzés az, amelynek talán lehetősége lesz minden időkre érvényes igazsággá válnia. Éppen ezért próbáltam meg egy olyan népi hőst teremteni, akinek legfőbb tulajdonsága a «jóérzés», amely az élet minden körülményei közepette is képes ellensúlyozni szélsőségeinket. Ebben a színműben Tódor maga a megtestesült népi jóérzés, és a darab az ő révén hordozza magában a fénynek és a reménynek azt a szikráját, amelyet egyetlen művészi alkotás sem nélkülözhet!” (Tudor Popescu, a szerző)
„A szerző már nem ostoroz senkit, tükröket tart hőse elé, és ezek a tükrök a barátok, a társak, akiknek tudatában megpillanthatja, felfedezheti önmagát, megláthatja egykori és mai valóját. Ebbe a «tükörbe» tekintve, egyesek talán megértik az önmagukkal és felebarátaikkal szemben elkövetett hibákat, azokat, amelyeket az emberszeretet mechanikus, dogmatikus, melegség és emberség nélküli értelmezése okozott. Mások viszont arra a következtetésre jutnak, hogy bár hétköznapi emberek, akiket megtörtek az élet szenvedései, mégis erősek és győzelmesek.” (Zoe Anghel-Stanca, rendező)
A darabot a Román Kommunista Párt megalakulása 65. évfordulójának tiszteletére mutatták be. Ezt az eseményt külön is feltüntették – az akkori idők szigorú politikai követelményeinek megfelelően - az előadás plakátjára ráragasztva, csakhogy éppen a cím alá, mely így egy buzgó szolgálatos cenzornak szemet szúrt. Mert miként is lehet a pártot a múló szerelmek alkonyán ünnepelni?...
1986. 04. 16.